A Hangya uniós aggodalmai
A Hangya Szövetkezeti Együttműködés csütörtökön tartott közgyűlésén megállapította, hogy az EU csatlakozás eddigi tapasztalatai komoly aggodalmat váltanak ki az érintettek körében főként a magyar agrárgazdaság jelenlegi pozícióját és a vidék népességmegtartó-képességét tekintve.
Dátum: 2005-05-27 15:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38762
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:38.972867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlésen résztvevők kinyilvánították: a magyar agrárágazat versenyképességének fokozása iránti igény nem jelenti azt, hogy a birtokméret alapján gazdaságossági előnnyel rendelkező gazdálkodókra koncentrálódjon az ágazati politika figyelme. A közgyűlésen résztvevők egyetértettek abban is, hogy a kiegyensúlyozott és fenntartható agrárágazati fejlődés nem képzelhető el a kis- és középüzemek piaci pozícióinak javítása nélkül. Ez utóbbi - a tanácskozáson jelenlévők szerint - kizárólag termelőkből álló társulások, termelői szervezeteket kormányzati megerősítésével valósítható meg. Ezért erre kiemelt figyelmet kell fordítani.
A Hangya ragaszkodik ahhoz, hogy a demonstrációs megállapodásban is vállalt kötelezettség alapján az agrártárca hárítsa el mindazokat az akadályokat, amelyek a valós termelői közösségek támogatásnak útjában állnak. Fontos prioritásnak tekinti továbbá a szervezet, hogy a 2007-2013-as, az idén elfogadásra kerülő tervezési időszak vidékfejlesztési intézkedéseiben a termelői szervezetek érdekeinek képviseletét az agrárkormányzat gazdasági és társadalmi súlyának megfelelően képviselje.
A Hangya Szövetkezeti Együttműködés közgyűlése kinyilvánította: az ágazati problémák európai normák szerinti megoldásában továbbra is partnere kíván lenni a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megújult vezetésének, a diszkriminációk megszüntetése, a termelőbarát egyenrangú partnerség alapján.
MTI - fideszfrakcio.hu