Gospel-fesztivál Solymáron
Szombaton rendezik meg a II. Országos Ökumenikus Gospel Zenei Fesztivált Solymáron. Jeney Erzsébet szervező, a Magyar Rádió szerkesztője elmondta: a solymári sportcentrumban szombaton 14 órakor kezdődő fesztiválon tíz együttes mutatkozik be. Közöttük lesz a pilisi Izsóp énekkar, a váci Psalmus együttes, a szegedi Effata együttes és a solymári Pax Vobis Kórus.
Dátum: 2002-08-23 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3556
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:28.722082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fekete-gospel zene az 1920-as években az amerikai nagyvárások feketék lakta kerületeiben felállított templomokban jött létre. Vallásos dalforma, amely country-elemeket is tartalmaz. Az egész világon népszerűvé vált, s Magyarországon is több ilyen együttes énekel, muzsikál.
A történelmi egyházakhoz kötődő, keresztény könnyűzenét játszó gospel-együttesekben a fiatalok a könnyűzene nyelvén szólnak olyan örök erkölcsi értékekről, mint a hit, a közösség és a hazaszeretet.
A dallamos rocktól a latin zene, a blues, a jazz, a spirituálé és a kórusmuzsika is megjelenik az együttesek repertoárján, helyenként magyar népzenei motívumokkal gazdagítva az egyébként is színes palettát - mondta Jeney Erzsébet.
MTI - fidesz.hu