Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bozóki saját halottjának tekintheti a Budapesti Filharmóniai Társaságot

Az elmaradt támogatási források miatt petíciót írt a kulturális miniszternek a Budapesti Filharmóniai Társaság (BFT) Zenekara; a dokumentumot a vidéken tartózkodó miniszter nevében Vass Lajos, a tárca politikai államtitkára pénteken vette át a minisztérium épülete előtt.


Dátum: 2005-05-27 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38772
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:41.994925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Értéket, sőt nemzeti kulturális értéket elpusztítani egy tollvonás kérdése. Ez a toll az Ön kezében volt akkor, amikor nem biztosította a Budapesti Filharmóniai Társaság működéséhez szükséges minimális támogatást" - áll a miniszternek címzett petícióban. A BFT tagsága által jegyzett iratot Melis Béla, a társaság választmányi elnöke adta át az épület előtt tartott rögtönzött koncert keretében Vass Lajosnak.

A 152 éve működő zenekar azért tiltakozik, mert a tárca az ígért ötvenmillió forintos támogatás helyett csupán 12 millió forinttal segíti a társaság működését. "Amit 152 év alatt felépítettünk, azt 152 óra alatt lerombolták" - mondta Melis Béla, mielőtt felolvasta a petíciót. Az utóbbi tíz évben a Nemzeti Kulturális Alapprogram miniszteri keretéből származó támogatás tette lehetővé a zenekar folyamatos működését. "Május 10-én - minden előző hitegetés ellenére - ért minket a hír, hogy az Ön keretéből nem áll módjában a Budapesti Filharmóniai Társaságot támogatni" - írták Bozóki Andrásnak.

A minisztérium akkor arra hivatkozott, hogy az előterjesztett összeg a miniszteri keretben nem állt rendelkezésre. Később azonban ebből a forrásból áthidaló támogatást nyújtott a tárca több zenekarnak, összesen ötvenmillió forint értékben, amelyből a BFT 12 millió forintot kapott. Ezzel kapcsolatban Melis Béla az MTI-nek úgy fogalmazott: "ez az összeg arra elég, hogy szépen haljunk meg", megjegyezve, hogy a zenészek január óta nem vették fel honoráriumukat. A petícióban felszólítják a minisztert, hogy az elmaradt támogatást más forrásból teremtse elő. "Ellenkező esetben a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma tekintse a 152 éves Budapesti Filharmóniai Társaságot saját halottjának" - zárták tiltakozó levelüket a BFT tagjai. A választmány elnöke reményét fejezte ki, hogy a minisztérium látni fogja, "komolyan gondolják továbbélésüket".

A társaság tagjai a minisztérium épülete előtt a BFT jelképes koporsóját tartották, a zenekar több tagja az együttest életre hívó Erkel Ferenc műveiből adott elő részleteket.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek