Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három szervezet levele az államfőhöz: ne írja alá az új felsőoktatási törvényt

Három civil szervezet levélben fordult Mádl Ferenc államfőhöz, hogy ne írja alá az új felsőoktatási törvényt, hanem küldje azt alkotmányos normakontollért az Alkotmánybírósághoz - közölte a levél egyik aláírója, a Professzorok Batthyány Körének elnöke pénteken.


Dátum: 2005-05-27 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38777
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:43.540662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Professzorok Batthyány Köre, az Egyesület a Felsőoktatásért és Kutatásért, valamint a Védegylet álláspontja, hogy az elfogadott új felsőoktatási törvény súlyosan sérti az alkotmány tudományról és kutatásról szóló paragrafusát - mondta Náray-Szabó Gábor. Az elnök szerint a felsőoktatási intézményekben felállítandó irányítótestületek a tudomány szempontjaitól függetlenül döntenek majd, márpedig "az egyetem a tudomány egyik fellegvára". Tudományos kérdésekben tudományos testület hozhat döntést - hangsúlyozta. Kifogásolják azt is, hogy a karokról szó sem esik, holott, azok az oktatás és a tudományos munka megszervezésének fontos egységei.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek