Rákóczi fesztivál Körömben
Mikes Kelemen emlékkeresztjét avatták fel és áldották meg az egyházak képviselői az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Rákóczi fesztiválon szombaton a dél-borsodi Köröm határában, ott, ahol 1707. május 24-én II. Rákóczi Ferenc fejedelem megnyitotta az ónodi Országgyűlést.
Dátum: 2005-05-28 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38796
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:49.107604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Berszán Lajos, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium igazgatója arról szólt: Mikes Kelemen nemcsak a fejedelem személyéhez ragaszkodott, hanem a szabadsághoz, népének szeretetéhez is. "Mikes hűségével ragaszkodjunk fajtánkhoz, magyarságunkhoz, mert akkor leszünk igazán emberek. Aki megtagadta magyarságát, saját kultúráját, az nem tudom, hogyan fogja a másét értékelni" - tette hozzá.
Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke szerint a körömi fesztivál egyrészt Rákóczi szellemi örökségének ápolását szolgálja, másrészt a határon túli magyarsággal való kapcsolattartásnak és építésnek is fontos színtere. II. Rákóczi Ferenc legnagyobb óhaja a magyar nemzeti egység megteremtése volt. A fejedelem óvott a viszálytól, az elmúlt év december 5-e óta eltelt idő viszont viszálykodásainkról szól - utalt a kettős állampolgárságról tartott népszavazásra a szövetség elnöke. "Egyik nagy-nagy értékünk, a határon túli magyarság a belpolitikai csatározások szintjére süllyedt, ez szégyen - jelentette ki Halzl József.
MTI - fideszfrakcio.hu