Hová kerül az idei termés?
Az intervenciós gabona tárolására szolgáló magtárak többsége a mai is tele van gabonával, jóllehet három hét múlva itt az aratás. A magyar gazdák jogosan tehetik fel a kérdést, hol fogják tárolni az idén betakarított termésüket - hangzott el Lengyel Zoltán vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2005-05-29 12:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:55.760402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A raktárakból általában május 30-ig kellett volna kitároltatnia a gabonát a Vidékfejlesztési Hivatalnak. A gabona elszállítása után a raktárakat rendbe kell hozni, ki kell takarítani, hogy fogadni tudják az idei termést. Úgy tűnik, hogy ez a munka az idén csúszásban van, vagyis nem lehet befejezni az aratás kezdetéig - mondta a képviselő.
Emlékeztetett, hogy a Fidesz már másfél évvel ezelőtt felhívta a kormányzat figyelmét a várható raktározási gondokra, de a figyelmeztetést nem vették komolyan. Arra kérjük most az illetékesek, hogy ezúttal tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy három hét múlva megfelelő raktárkapacitás álljon a magyar gazdák rendelkezésére - hangoztatta Lengyel Zoltán.
fideszfrakcio.hu