Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Súlyos nukleáris baleset Angliában

Az utóbbi évek legsúlyosabb nukleáris balesetének nevezi a vasárnapi brit sajtó az észak-angliai Sellafield hasadóanyag-feldolgozójában most feltárt, hónapokon keresztül észre sem vett szivárgást, amelynek során az előzetes adatok szerint is több tízezer liter sugárzó sav folyt ki.


Dátum: 2005-05-29 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:49:56.357039, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A baleseteiről már korábban hírhedté vált üzem működtetője, a British Nuclear Group a hétvégén bejelentette, hogy "anyagfáradás" következtében eltört a Thorp nevű feldolgozó egyik vezetéke, és hónapokon keresztül - akár tavaly augusztus óta - szivárgott a maró, sugárzó folyadék.

A cég szerint a múlt hónapban felfedezett szivárgás során nem került a szabadba radioaktív anyag; a folyadék egy zárt, betonnal bélelt, a személyzet által sem hozzáférhető biztonsági kamrában gyűlt fel. A nukleáris baleseteket osztályozó nemzetközi skálán az incidens mindazonáltal a 3-as fokozatot kapta; ugyanezen a mércén a csernobili robbanás - az eddigi legsúlyosabb ipari nukleáris baleset - 7-es szintű volt.

A The Independent on Sunday saját vizsgálata szerint összesen 83 ezer liter "nukleáris likőr" folyt ki a sellafieldi feldolgozó sérült vezetékéből; a liberális vasárnapi brit lap szerint ez a mennyiség "egy fél olimpiai úszómedencét megtöltene". A lap szerint büntető eljárás indulhat az üzemet működtető cég ellen.

Sellafield régóta hírhedt a feldolgozóban időről időre bekövetkező incidensekről. Az üzemben csaknem fél évszázada az addigi legsúlyosabb nyugat-európai nukleáris baleset történt: 1957. október 7-én tűz ütött ki az egyik plutóniumtermelő reaktorban, s ennek következtében radioaktív anyagok jutottak a levegőbe, 500 négyzetkilométernyi területet elszennyezve. Évekkel később egy hivatalos brit jelentés megállapította, hogy több tucat személy halt meg a baleset által előidézett rákos megbetegedésben.

MTI, ma.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek