Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veres János lépkedni kezd: csomaggal jön

Napokon belül nyilvánosságra hozhatja a Pénzügyminisztérium (PM) a hatalmas államháztartási hiány miatt tervezett újabb megszorító intézkedéseket. A Magyar Nemzet értesülései szerint elsősorban a korábban már elkülönített tartalékok végső zárolásáról lehet szó.


Dátum: 2005-05-30 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38832
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:00.017391, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újabb megszorítások várhatók, a csomag részletein a Magyar Nemzet információi szerint már gőzerővel dolgoznak a pénzügyi tárcánál. Elsősorban a költségvetési intézményeknél már elkülönített 150 milliárd forintos vésztartalék végleges zárolásáról lehet szó, illetve további elvonásokra is sor kerülhet. Bár a PM szerint az ország adósságállományának legutóbbi leértékelése miatt nincs ok az aggodalomra, a lap értesülései szerint a külföldi elemzők borúlátása is felgyorsította a szakminisztériumban a megszorítások előkészítésével kapcsolatos munkálatokat. A tárca mindenképpen megvárja a KSH bruttó nemzeti össztermékkel, azaz a GDP-vel kapcsolatos legfrissebb adatait, amit holnap tesznek közzé. A GDP alakulása ugyanis alapvetően befolyásolja azt, hogy lehet-e tartani a költségvetést.

A nemzetközi piaci elemzők csalódottságukat fejezték ki Veres János pénzügyminiszterrel kapcsolatban, aki szerintük - a magyar kormánnyal együtt - még mindig nem képes arra, hogy őszintén szembenézzen az aggasztó makrogazdasági adatok várható következményeivel. Az ipari termelés vagy az export javuló mutatóit ugyanis előbb-utóbb megfordítja majd a hiány és az ország egyre gyarapodó adóssága. Egyébként hihetetlen összeggel, naponta átlagosan 7,2 milliárd forinttal nőtt az idei év első négy hónapjában a magyar államadósság. Ez minden magyar állampolgár számára naponta mintegy 720 forintot jelent.

mno.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek