Sajtótájékoztató a családtámogatási rendszer átalakításáról
Május 27-én közös sajtótájékoztatót tartott Steinerné Vasvári Éva, a Női Tagozat megyei elnöke és Milánkovich Ernő, a NOE miskolci elnöke. A sajtótájékoztató témája a hét elején bejelentett családtámogatási rendszer módosítása. Steinerné Vasvári Éva példákkal bizonyította, nem igaz, hogy a legszegényebbek többet kapnak az új támogatási rendszer szerint.
Dátum: 2005-05-30 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38843
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:03.461338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legrászorultabb, jövedelem nélküli családok minden gyermekszám esetén kevesebb támogatást kapnak az új rendszer szerint, mint eddig. Az adókedvezményt igénybe venni tudó családok közül pedig a három és több gyerekes családok, a kívánatos család modell szerinti családok járnak rosszabbul.
Milánkovich Ernő elmondta, hogy a NOE országos elnöksége tárgyalt Gyurcsány Ferenccel, némi módosítást sikerült is elérniük. E szerint a négy és több gyerekes családok esetében gyermekenként 500 ezer forinttal emelkedik a 3,4 millió Ft éves jövedelemhatár, amely határig adókedvezményt vehetnek igénybe a nagycsaládosok.
A sajtótájékoztatón az elnök asszony az alábbi példákon mutatta be a változtatások hatását.
I. példa: a családi adókedvezményt igénybe venni nem tudó rászorult családok, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásba részesülnek
1 gyermekes család, melynek nincs adókedvezménye, viszont van rendszeres gyermekvédelmi támogatása
Jelenlegi rendszer szerinti támogatási összegek:
családi pótlék: 5 100 Ft
rendszeres gyermekvédelmi támogatás: 5 434 Ft
13. havi családi pótlék egy hóra eső része: 425 Ft
13. havi rendszeres gyermekvédelmi támogatás egy hóra eső része (a gyermek általános iskolai tanuló): 453 Ft
Összesen: 11 412 Ft
Az új rendszer szerinti támogatások összege:
családi pótlék: 11 000 Ft
Az új rendszer havi 412, évi 4944 Ft-ot elvesz ezen 1 gyerekes családoktól.
2 gyermekes család, melynek nincs adókedvezménye, viszont van rendszeres gyermekvédelmi támogatása
Jelenlegi rendszer szerinti támogatási összegek:
családi pótlék: 12 400 Ft
rendszeres gyermekvédelmi támogatás: 10 868 Ft
13. havi családi pótlék egy hóra eső része: 1 033 Ft
13. havi rendszeres gyermekvédelmi támogatás egy hóra eső része (mindkét gyermek általános iskolai tanuló): 906 Ft
Összesen: 25 207 Ft
Az új rendszer szerinti támogatások összege:
családi pótlék: 24 000 Ft
Az új rendszer havi 1207, évi 14.484 Ft-ot elvesz ezen rászorult 2 gyerekes családoktól
3 gyermekes család, melynek nincs adókedvezménye, viszont van rendszeres gyermekvédelmi támogatása
Jelenlegi rendszer szerinti támogatási összegek:
családi pótlék: 23 400 Ft
rendszeres gyermekvédelmi támogatás: 16 302 Ft
13. havi családi pótlék egy hóra eső része: 1 950 Ft
13. havi rendszeres gyermekvédelmi támogatás egy hóra eső része (mindhárom gyermek általános iskolai tanuló): 1 359 Ft
Összesen: 43 011 Ft
Az új rendszer szerinti támogatások összege:
családi pótlék: 42 000,-Ft
Az új rendszer havi 1011, azaz évi 12.132 Ft-ot elvesz ezen rászorult 3 gyerekes családoktól. 4 gyereknél az új rendszer havi 1348, azaz évi 16 176 forintot, 5 gyereknél havi 1685, azaz évi 20 220 forintot vesz el ezen családoktól.
II. példa. Az adókedvezményt igénybe venni tudó családok, akik most elvesztik vagy csökkentett értékben vehetik igénybe azt. Az új rendszer az 1 és 2 gyerekeseket kedvezményezi, a 3 és több gyerekeseket bünteti. Ez teljesen ellentmond a kívánatos demográfiai elveknek.
1 gyermekes család, melynek van adókedvezménye, viszont nincs rendszeres gyermekvédelmi támogatása
Jelenlegi rendszer szerinti támogatási összegek:
családi pótlék: 5 100 Ft
13. havi családi pótlék egy hóra eső része: 425 Ft
Családi adókedvezmény 3 000 Ft
Összesen: 8 525 Ft
Az új rendszer szerinti támogatások összege:
családi pótlék: 11 000 Ft
Az új rendszer havi 2 475, évi 29 700 forinttal többet ad az 1 gyerekes "tehetős" családoknak
2 gyermekes család, melynek van adókedvezménye, viszont nincs rendszeres gyermekvédelmi támogatása
Jelenlegi rendszer szerinti támogatási összegek:
családi pótlék: 12 400 Ft
13. havi családi pótlék egy hóra eső része: 1 033 Ft
családi adókedvezmény 8 000 Ft
Összesen: 21 433 Ft
Az új rendszer szerinti támogatások összege:
családi pótlék: 24 000,-Ft
Az új rendszer havi 2867, évi 34.404 Ft-tal többet ad a 2 gyerekes családoknak.
3 gyermekes család, melynek van adókedvezménye, viszont nincs rendszeres gyermekvédelmi támogatása
Jelenlegi rendszer szerinti támogatási összegek:
családi pótlék: 23 400 Ft
13. havi családi pótlék egy hóra eső része: 1 950 Ft
családi adókedvezmény 30 000 Ft
Összesen: 55 350 Ft
Az új rendszer szerinti támogatások összege:
családi pótlék: 42 000,-Ft
amennyiben jövedelme havi
bruttó 280 000,-Ft alatt van,
családi adókedvezmény 12 000,-Ft
54 000,-Ft
Az új rendszer havi 1 350, évi 16 200 forintot elvesz a csökkentett adókedvezményt még igénybe venni tudó 3 gyerekes családoktól. A 4 gyerekesektől havi 1800, azaz 21.600 Ft-ot, az 5 gyerekesektől pedig havonta 2 250, azaz évi 27 000 forintot vesz el az új rendszer.
Forrás. steinereva.fidesz.hu