A Fidesz frakciója Sólyom Lászlót támogatja
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja elfogadta az országos választmány javaslatát, és egyhangúlag támogatta Sólyom László jelölését a köztársasági elnöki tisztségre - jelentette be Áder János a hétfői frakcióülést követően.
Dátum: 2005-05-30 12:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:05.619774, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Áder János Sólyom Lászlóról szólva elmondta, hogy a jelölt közéleti pályáját 1990 előtt kezdte jogvédőként és környezetvédelmi mozgalmak támogatójaként. Mindig is elkötelezett híve volt az emberi jogoknak, mely alkotmánybírói munkájában is érvényre jutott. Sólyom László kilenc évig töltötte be az alkotmánybírói tisztséget, melyből hat évet a testület elnökeként dolgozott. Eközben folyamatosan tanított az egyetemen, nemzetközi tudományos fórumok állandó meghívott előadója volt, több nyelven beszél, határon innen és túl jócskán öregbítette Magyarország hírnevét, azaz minden tekintetben alkalmas a tisztség betöltésére.
A Fidesz országgyűlési frakciója tehát egyhangúlag támogatja Sólyom László jelölését, és őszintén bízik abban, hogy legkésőbb a harmadik fordulóban a parlament többségével köztársasági elnök lehet - mondta Áder János.
fideszfrakcio.hu