Letartóztatások Üzbegisztánban
Ismét tömeges letartóztatások voltak a hét végén Üzbegisztánban a hónap közepén Andizsánban kitört felkeléssel kapcsolatban. Az elmúlt kép napon a rendőrség több tucat tagját tartóztatta le a Birlik (Egység) pártnak azzal a váddal, hogy terroristákat rejtegetnek, akik részt vettek a Fergana-völgyben lezajlott felkelésben - közölte a sajtóval Vaszilija Inojatova, a betiltott párt vezetője. Egy emberi jogi aktivista pedig arról számolt be, hogy őt és sok társát a rendőrség nem engedi elmenni taskenti otthonából, azaz házi őrizetben tartják őket.
Dátum: 2005-05-30 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:06.273420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hatósági leszámolás előzménye a május 13-i felkelés volt Andizsán városában, ahol a tömeg elfoglalta a helyi közigazgatás központját és a börtönt, és több ezer tüntető vonult az utcákra. Az üzbég hatóságok erővel elnyomták a felkelést, és szerintük eközben 173 ember halt meg, míg emberi jogi aktivisták szerint több mint 750, mert a belbiztonsági erők tüzet nyitottak a fegyvertelen civilekre. Ez utóbbit a kormány tagadja. Vasárnap Inojatova és három másik betiltott párt vezetői amerikai szenátorokkal találkoztak, akik támogatják azt a nyugati kérést, hogy indítsanak független vizsgálatot a történtekről.
MTI - fideszfrakcio.hu