Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Száz lépés, több megszorítás

A kormány száz lépéséről tartott tegnap sajtótájékoztatót Domokos László, a Fidesz Békés megyei elnöke. A Szövetség békéscsabai székházában zajlott eseményen Domokos László rámutatott: csillogó sztaniolpapírba tett, száz figyelemelterelő lépésről lehet beszélni.


Dátum: 2005-05-30 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:08.714747, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A legtöbb területen megszorítást jelent a száz lépés. A jövedelmekből olyan járulékot is levonnak, amely korábban nem létezett - közölte a Fidesz megyei elnöke.

A program Békés megyei hatása kapcsán elmondta, hogy a családtámogatási rendszer átalakításával a kormány a segélyből élőket ösztönzi, ugyanakkor jelentős anyagi forrást von el az önkormányzatoktól. Szerinte új munkahelyek teremtése jelentene megoldást, valamint szorgalmazta a Körösök mentén még hiányzó gátak megépítését.

- A kormány terveit nem dolgozták ki, a szavak és a tettek szétválnak - tette hozzá a képviselő.

Forrás: Békés Megyei Hírlap

Kapcsolódó elemek