Az SZDSZ egyszer sem hajlandó szavazni, de sok sikert kíván az MSZP-nek
Az SZDSZ nem vesz részt a köztársasági elnököt választó parlamenti szavazáson - közölte Kuncze Gábor a párt képviselőcsoportjának döntését hétfőn, Budapesten. Mint mondta, ez mindhárom fordulóra vonatkozik, és "a jelenlegi két ismert jelölt esetén alkalmazandó".
Dátum: 2005-05-30 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38860
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:09.023674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Egyrészt Szili Katalint illetően nincs meg a támogatottság továbbra sem a frakcióban, másrészt pedig azt is elmondtuk korábban, hogy az ellenzék jelöltjét nem támogatjuk a koalíciós partnerrel szemben, ezért aztán, miután nemmel nem tudunk szavazni az ügyrendi bizottság döntése értelmében, úgy döntöttünk, hogy nem vesszük fel a szavazólapokat, nem veszünk részt a szavazásban" - mondta. Kuncze Gábor hozzátette: ez mindhárom fordulóra vonatkozik, és "a jelenlegi két ismert jelölt esetén alkalmazandó". Kitért rá, hogy az SZDSZ továbbra sem zárkózik el az elől, hogy közösen jelöljön köztársasági elnököt koalíciós partnerével.
Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ számolt-e azzal, hogy távolmaradásával indirekt módon Sólyom László esélyeit növeli, Kuncze Gábor elmondta, hogy ez a változat körülbelül két hónapja ismert, ismert volt a szocialista párt előtt is akkor, amikor a kongresszusa Szili Katalint jelölése mellett döntött. "Az én nyilatkozatom akkor úgy szólt, hogy sok sikert kívánunk az MSZP-nek Szili Katalin megválasztásához. Ezzel azt szándékoztuk jelezni, hogy a továbbiakban nem az SZDSZ felelőssége, hogy az ismert jelöltek esetén mi történik". A pártelnök közölte azt is, hogy az SZDSZ mostani döntéséről, mely kötelező érvényű a képviselőcsoport mind a húsz tagja számára, előzőleg nem tárgyalt a koalíciós partnerével. "A frakció szavazott és több mint kétharmados arányban így döntött" - fogalmazott.
Korábban Mécs Imre, Béki Gabriella és Wekler Ferenc jelezte, hogy különböző indokok alapján elképzelhetőnek tartja a házelnök támogatását az államfőválasztáskor. A képviselők a frakcióülésről távozóban nem kívántak nyilatkozni az újságíróknak.
MTI - fideszfrakcio.hu