Egyedülálló terjesztőhálózatot indított a Hídlap
Magyarországon elsőként becsületkasszás terjesztőhálózatot hozott létre a Komárom-Esztergom megyében és az Ister-Gránum Eurórégióban megjelenő Hídlap című napilap szerkesztősége - áll Esztergom Város Önkormányzatának sajtóközleményében.
Dátum: 2005-05-30 13:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38861
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:09.333995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hálózat részeként elsőként Esztergomban, a belvárosban és a Mária-Valéria hídnál öt helyen, forgalmas csomópontoknál helyeztek ki becsületkasszás újságelosztókat.
A Nyugat-Európában elterjedt terjesztési módszert Magyarországon elsőként a Szlovákiában, a Felvidéken is kapható Hídlap napilap vette át. További újdonság, hogy a közeljövőben az esztergomi Mária Valéria híd túloldalán, Párkányban is felállítanak néhány becsületkasszát, így egyszerre két városban, két országban oldják meg ezen a sajátos módon is a helyi, magyar nyelvű újság terjesztését. A heti ötször, napi kétezer példányban megjelenő nemzetközi napilap ára a becsületkasszás terjesztéskor 50 forint, de továbbra is kapható a Hídlap az utcai árusoknál és az eddigiekhez hasonlóan előfizetésre is mód van.
fideszfrakcio.hu