Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gráf is csak szavakban nagy

Szomorúan látjuk egyre több jelét annak, hogy az agrárminiszter - határozott és pozitív ígéretei ellenére - elődje politikáját kívánja folytatni, ami a mezőgazdaságból élők problémáinak elkenésében, a megoldás halogatásában mutatkozik meg.


Dátum: 2005-05-30 14:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38868
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:11.609690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Jó lenne, ha a kormányzat nemcsak határozatokat, hanem pénzt is ajánlana a termelőknek, a gazdák ugyanis ígérgetésekkel, határozatokkal nem tudnak fizetni, mint ahogy nem tudnak magtár-ígéretben tárolni sem.

Nem megengedhető, hogy a határidő lejártát követően az ellenzéki figyelmeztetés hatására ígérgetésbe kezd a kormány. Május végéig ugyanis - az agárkormányzat fogadkozása ellenére - nem szabadultak fel a megígért raktár-kapacitások. Ez a mulasztás kockáztatja az idei betakarítás sikerességét. Már többször bebizonyosodott, hogy a Fidesz szakmai javaslatai megállják a helyüket, valós megoldást jelentenek a gazdáknak. Jó lenne, ha a szakminiszter ezentúl nem utólag kezdene gondolkodni a konstruktív kritika igazságán.

2005. május 30.

Lengyel Zoltán

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Országgyűlési Képviselőcsoport

Mezőgazdasági Kabinet vezető

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek