Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki jár jól a gyurcsányi képzési kártyával?

Ön beszélt a képzési kártyáról. Nem tudjuk még ennek a kártyának a tartalmát, nem tudjuk, természetesen, hogy mire jogosít, mit ad (...). Egyet biztosan tudunk, egy embernek bizonyára jó lesz majd ez a kártya -: aki nyomtatja. Fölírom egy borítékba önnek, várhatóan melyik nyomda, és ki fogja elnyerni ezt a nyomtatást - mutatott rá Gyurcsány Ferenc felszólalására reagálva Pokorni Zoltán. A felszólalást szó szerint közöljük.


Dátum: 2005-05-30 14:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38870
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:12.229326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elnök Asszony, Tisztelt Ház, Miniszterelnök Úr!

A száz lépés programja lépéseiről hallottunk itt egy bejelentést, mely a szakképzésre vonatkozik. Egyetértünk azzal, hogy Magyarországon a szakképzés tekintetében fordulatra, jelentős változásra van szükség. Mindennek a szüksége nem 2005 tavaszán, nyarán mutatkozik meg, hanem már évek óta jól látható. Miniszterelnök Úr számos olyan változást vázolt fel, ami helyes - de helyes volt akkor is, amikor Ön még csak miniszter, illetve miniszterelnöki tanácsadó volt.

Gondoljon bele, az elmúlt esztendőben - az Ön miniszterelnöksége erre az időre esik -, az elmúlt esztendőben 20 százalékkal nőtt Magyarországon a munkanélküliség, elérte a háromszázezres lélektani határt, és ezen belül a legfájóbb és legszomorúbb, hogy ma Magyarországon minden ötödik fiatal, pályakezdő munkanélküli. Ehhez képest nehezen érthető, hogy Ön már - miniszterelnökként miért szavazott meg egy olyan költségvetést, amely megszüntette az előző, a polgári kormány által kialakított rendet, miszerint a másodi szakma megszerzése 24 éves korig ingyenes. Most önök ezt újra alkalmazni próbálják.

Jobb lett volna először mérni, és utána szabni,

először megérteni a folyamatokat, és utána beavatkozni. De ezzel együtt az, amiről ön most beszél, hogy az Országos Képzési Jegyzéket át kell tekinteni, ez indokolt. De fölhívnám a figyelmét: 2001 vége óta az Önök kormánya nem nyúlt hozzá a képzési jegyzékhez, noha az egy folyamatos figyelmet és alakítást kívánó terület.

Ön arról beszélt, hogy most rendelkezésre áll majd a lehetőség, hogy a 8. osztályt sem befejezett gyerekek, tehát a legkudarcosabb, legnehezebb sorsú, legrosszabb családi háttérrel érkező gyerekek elkezdhetik úgy a szakképzési évfolyamokat, tanulhatnak úgy szakmát, hogy egyszerre egy felzárkóztatási képzésben vehetnek részt, és egyszerre a szakma tanulását is elkezdik. Nos, miniszterelnök úr, üsse föl az 1999-ben módosított közoktatási törvényt, amikor ezt a programot felzárkóztató képzés címén megteremtettük. Nem kellett volna 2002 szeptemberétől, 2003 januárjától ezt a programot pénzügyi okokra hivatkozva lehetetlenné tenni és leszűkíteni. Akkor ma nem úgy látnánk hozzá a szakképzés átalakításához, hogy minden ötödik fiatal munkanélküli.

Ön beszélt a képzési kártyáról. Nem tudjuk még ennek a kártyának a tartalmát, nem tudjuk, természetesen, hogy mire jogosít, mit ad, s vajon nyújt-e majd nagyobb lehetőséget a felnőttképzésben résztvevőknek, hogy alanyi jogon képzést igényelhessenek, költségvetési forrásból ilyenhez juthassanak, noha megalkottuk a felnőttképzési törvényt 2001-ben, de ezt önök nem bővítették államilag finanszírozott képzési lehetőségek megnyitásával. Egyet biztosan tudunk, egy embernek bizonyára jó lesz majd ez a kártya -: aki nyomtatja. Fölírom egy borítékba önnek, várhatóan melyik nyomda, és ki fogja elnyerni ezt a nyomtatást.

A finanszírozásról is ejtett pár szót, és az európai fejlesztési pénzek lehetőségéről ezen a területen. Ön itt a múlt héten megörvendeztetett minket néhány grafikonnal, most hoztam én is egyet, de ennek nem nagyon fog örülni. Itt, a közepén pirossal be is jelöltem, mire tessék figyelni. A magasabb grafikon a rendelkezésre álló, jelenleg is rendelkezésre álló európai fejlesztési pénzt, a felnőttképzés területén. Ez a kicsike szürke csík pedig az, amit a Csizmár Gábor által vezetett minisztérium eddig odaítélt és rendelkezésre bocsátott. Ha összeadjuk a három grafikont, azt látjuk, hogy felnőttképzésre, gyakorlatorientált, a gazdaságban való erőteljesebb részvételre 15 milliárd forint van. Ha összeadjuk az Önök kormányának a teljesítményét, ebből alig 500 millió forintot pályáztattak ki. Ön jól számol fejben. Mennyi ez? 3,3 százalék. Van pénz - most például rengeteg pénz van felnőttképzésre. Ötlet, innováció, elképzelés nem volt. Reméljük, hogy ezen változtatni fognak. Köszönöm a figyelmet!

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek