Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatalmas károkat okoznak az államadósság folyamatos növelésével Magyarországnak

Rendszeresen nézem a tévében, olvasom az újságokban és hallgatom a rádióban hogy micsoda hazudozás és szemtelen tolvajlás folyik a kormánypártok és vezetőik részéről. A vállalkozót már párezer forint eltérés miatt is jelentős összegekre büntetik. Az államadósság folyamatos növelésével Magyarországnak okoznak hatalmas károkat, mindezt saját, és baráti, elvtársi körükbe tartozók zsebére gondolván teszik. A tisztességes magyar állampolgárokat, a magyar államot, az országot, az ország jó hírnevét teszik ezzel tönkre - írja egy olvasónk.


Dátum: 2005-05-30 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38877
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:14.518530, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Fidesz-frakció!

A sikkasztók, akik ha csak pár százezer forintot sikkasztanak, bűnözők ,akiket ha rajtakapnak, akár több év börtönnel is sújthatnak. Egy hétköznapi kisstílű szélhámossal megteszik, velük sem tehetnének kivételt, főleg azért mert felelősséget vállaltak megválasztatásukkor. És nem teljesítették.

Az államadósság folyamatos növelésével Magyarországnak okoznak hatalmas károkat, mindezt saját, és baráti , elvtársi körükbe tartozók zsebére gondolván teszik. A tisztességes magyar állampolgárokat, a magyar államot, az országot, az ország jó hírnevét teszik ezzel tönkre.

Nevetséges pár száz forintokon megy a vita a családi pótléknál is családonként, miközben milliárdokat tűntetnek el.

A főváros koszos, büdös, stb. - de ez általánosan is ismert, ennek ellenére nem a helyzeten javítanak, hanem prémiumokat osztogatnak egymás közt - amíg még megtehetik. Viszont semmiféle koncepcióval nem rendelkeznek, hogy a Fővárost európai, sőt világhírű szintűvé fejlesszék. Ugyanez igaz az egész országra is.

A magyar öntudatot is lejáratják, ha magyaros ruhákban, magyar jelképekkel a ruhámon mászkálnék, már lefasisztáznának. A külföldi államok jelképeit magukon viselni "természetesen" teljesen normális. Nézzék csak meg, hány embert látni USA, Germany, Izrael, Italy stb. feliratú és zászlójelképű ruhákban, és hányan, akik ugyanezt magyar feliratokkal teszik.

A magyar termelőket, termékeket, gyártókat, a magyar jelleget is tönkreteszik a sok külföldi termékkel indokolatlanul magas arányú beáramlásával.

Minden nemzetnek megvan a saját egyénisége, hazaszeretete. Az angol angol terméket, a német német terméket keres a világon bárhol, ahova csak beteszi a lábát. Például hazai német vállalatok is túlnyomóan csak a német vagy magyarországi német érdekeltségű cégektől vásárolnak. Ez már nem új dolog, a mamám két világháború között kiadott elemista olvasókönyvében is ez szerepel, úgy látszik sokan nem értették meg akkoriban sem.

Üdvözlettel,

K. N.

Kapcsolódó elemek