Vincze MTI-elnök leverte a lécet
Az MTI Rt. Tulajdonosi Tanácsadó Testülete azután, hogy már második alkalommal nem fogadta el Vince Mátyásnak az elnöki pályázatában foglalt célkitűzések megvalósításáról szóló éves beszámolóját, legutóbbi ülésén megtárgyalta Vince Mátyásnak az elnöki megbízási szerződésében foglaltak teljesítéséről készített tájékoztatóját. A TTT nem fogadta el az elnök tájékoztatóját, a jelen lévő tagok kevesebb mint fele támogatta Vince Mátyás írásos tájékoztatójának elfogadását.
Dátum: 2005-05-30 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38882
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:16.193470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jelenleg Afrikában tartózkodó elnök a TTT ülésén nem vett részt. A tájékoztatóval kapcsolatban legerősebb kritika az volt, hogy az semmitmondó, nem ellenőrizhető állításokat tartalmaz.
Például a 2004. évi hivatalos külföldi és belföldi utazásairól az elnök csak annyit jelzett az őt megbízó Testület részére, hogy "költségeimet elszámoltam, napidíjat nem vettem igénybe". Arról, hogy mikor, hová, milyen célból utazott, mekkora költséggel, nem adott információt. A Testület ugyanakkor nem fogadta el azt a javaslatot, hogy Vince Mátyás fizesse vissza afrikai utazásának az Országgyűlés tulajdonában lévő MTI-t, a közpénzeket terhelő költségeit, illetve, hogy afrikai útját fizetés nélküli szabadságnak (távollétnek) tekintse a TTT.
A Testület Dr. Sepsey György javaslata alapján tárgyalta Vince Mátyás elnök felmentésének kezdeményezését. A javaslat nem kapta meg a szükséges kétharmados többséget.
A TTT idén sem módosított Vince Mátyás elnöki alapjövedelmén, amely így 2002. évi beiktatása óta változatlan. A TTT elfogadta az elnök 2005. évi prémiumának feltételeit.
2005. május 30.
Langmár Ferenc
a TTT elnöke
Kiadó: MTI Rt. Tulajdonosi Tanácsadó Testület
(OS)