Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orosz-észak-koreai találkozó

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető pénteken "ezer százalékig" elégedetten nyilatkozott az orosz távol-keleten tett utazásáról, amikor Vlagyivosztokban találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.


Dátum: 2002-08-23 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:31.998599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Putyin örömét fejezte ki, hogy Kim Dzsong Il elfogadta meghívását, és tavaly augusztusi moszkvai találkozójuk után sikerült fenntartani a kapcsolatokat. Az orosz elnök elmondta vendégének, hogy tárgyalt a távol-keleti tartományi vezetőkkel a transzszibériai és transzkoreai vasút újra-összekötéséről. Ez a vonal Észak-Korea területén 930 kilométeres szakaszon megszakadt, felújításáról tavaly született megállapodás, de azóta nem történt az ügyben komoly előrehaladás.

Az észak-koreai vezető a térség több vállalatát is meglátogatta, köztük hadiipari komplexumokat is.

Az AFP tudósítója megjegyezte, hogy Kim Dzsong Il arcáról akkor fagyott le a mosoly, amikor meglátta a találkozó kezdetén részt vevő újságírókat, és gyanakvó, szemrehányó tekintettel méregette a sajtó képviselőit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek