Tündöklő ígéretek, kiábrándító valóság
Általában büszkék vagyunk azon honfitársainkra, akik kiemelkedőt teljesítenek, rekordokat állítanak fel. Vannak azonban olyan esetek, amikor a rekordok felállítása inkább kétes ismertséget eredményez. Nos, ilyen a három éve regnáló MSZP-SZDSZ kormány páratlan teljesítménye. Több rekordot is magáénak mondhat - sorolta Lázár Mózes hétfői parlamenti interpellációjában.
Dátum: 2005-05-30 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38887
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:17.952519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- A Gyurcsány-Kuncze kormány rekordot döntve 45 ezer ember tett munkanélkülivé az elmúlt évben. Ezzel csaknem 200 ezer családtag életét tette bizonytalanná. Mindeközben, a kormány képviselője cinikusan úgy vélekedett, hogy a munkanélküliség Magyarországon elfogadható szinten van. Sőt, a kormány szóvivője azt mondta: "A kormány számára jó jel a munkanélküliség növekedése." Ha ez a jó jel, akkor minek kell történnie ahhoz, hogy már a kormány is elismerje, hogy baj van? - tette fel a kérdést a képviselő. Hozzátette: a kormány rekordot döntött akkor is, amikor az elmúlt évek legrosszabb üzletét kötötte meg. A közvagyont nyomott áron elkótyavetyélte. A rendkívül sikeres MOL állami tulajdonú részvényeit 6500 forintért adta el külföldi befektetőknek. Jelenleg 15800 és 16000 forint körül mozog az ár. Ezen a bizniszen rekord összeget, 120 milliárd forintot vesztettek az adófizetők. Ez két millió nyugdíjas havi nyugdíja. Miközben megrövidítve az adófizetőket, kidobnak 100 milliárdokat az ablakon egy rossz döntéssel, mást sem hallunk, csak, hogy nincs pénz, nincs pénz.
- De rekordok könyvébe való, önmagáért beszélő tény az is hogy, az MSZP-SZDSZ kormány 33 adóemelést szavazott meg, és ez által rekord összeget, évente 550 milliárd forintot vesz el a hazai vállalkozóktól, a munkavállalóktól és a nyugdíjasoktól. Mindeközben újabb rekordot állított fel azzal, hogy összesen 657 alkalommal ígérte azt, hogy adót fog csökkenteni. Végül a kormány rekord nagyságú összeggel adósította el mind a gyanútlanul rászavazókat, mind azokat, akik képességeiben és szavában kételkedtek már a választások pillanatában. 12326 milliárd forint ez. Ez azt jelenti, hogy minden nyugdíjas általános iskolás, óvodás és valamennyi munkavállalónak egymillió 232 ezer forintos adósság terhel. És az adósságuk minden hónapban 100 ezer forinttal gyarapszik - emlékeztetett Lázár Mózes.
- Mikor látja be végre Gyurcsány Ferenc és Kuncze Gábor kormánya, hogy a munkát terhelő járulékokat és adókat kell jelentősen csökkenteni ahhoz, hogy a vállalkozások a majd 300 ezer munkanélkülinek munkát tudjanak adni? Miért nem jár el olyan gondosan a közvagyon eladása során Gyurcsány Ferenc, mint amikor saját vagyonáról azt nyilatkozta, hogy nem válik meg tőle, mert most nem lehet jól eladni? Miért hagyják figyelmen kívül az egyre aggasztóbb gazdasági válságjeleket? Miért nem képesek továbbra sem hatékony gazdaságpolitikát kialakítani? Miért késik már három éve a hatástanulmányokkal alátámasztott kormányzati szintű koncepció, amely kihúzza a kátyúba ragadt magyar gazdaságot? - sorolta kérdéseit a képviselő. Veres János válaszában szükségesnek nevezte ezeket a lépéseket, Lázár Mózes a választ nem fogadta el.
fideszfrakcio.hu