Eljuthat oda az szakképzés rendszere, ahol már volt
Ahhoz, hogy a gazdaság, a munkaerőpiac igényeihez szabjuk a képzést, először használható és végrehajtható, az ország versenyképességének visszaállítását szolgáló igazi gazdaságpolitikai koncepcióra lenne szükség. Ezzel pedig máig adós a szocialista-liberális kormányzat. A gazdaságpolitika hiányát nemcsak a szakképzés, hanem az élet más területén is a bőrükön érzik az emberek - mutat rá Halász János közleményében.
Dátum: 2005-05-30 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38888
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:18.264887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
A Fidesz egyetért azzal, hogy a szakképzés rendszerében fordulatra, jelentős változásra van szükség. A kormány most több helyes elképzelést tett le az asztalra, ám az már korántsem helyes, hogy eddig ezt nem tette meg. Sőt az előző kormánynak a szakképzés terén elért eredményeit (második szakma ingyenes megszerzése a 24. életév betöltéséig, felzárkóztatás stb.) a szocialista-liberális kormányzat megsemmisítette, vagy jelentősen gyengítette. Most ismét esély van arra, hogy visszakapaszkodhatunk arra a szintre, amit már egyszer elértünk.
Mindez azonban nem feledtetheti az igazi problémát, hogy a munkanélküliség immár a 300 ezres lélektani határt is átlépte, és elsősorban éppen a fiatalokat sújtja: minden ötödik pályakezdő nem tud elhelyezkedni. Hiába akarjuk átalakítani a szakképzés rendszerét, ha nem tudjuk miért, mivé képezzük a fiatalokat, hol fognak majd elhelyezkedni. Ahhoz ugyanis, hogy a gazdaság, a munkaerőpiac igényeihez szabjuk a képzést, először használható és végrehajtható, az ország versenyképességének visszaállítását szolgáló igazi gazdaságpolitikai koncepcióra lenne szükség. Ezzel pedig máig adós a szocialista-liberális kormányzat. A gazdaságpolitika hiányát nemcsak a szakképzés, hanem az élet más területén is a bőrükön érzik az emberek.
2005. május 30.
Halász János
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport
szóvivő