Új miniszter, új adó
Az elmúlt év őszén a Gyurcsány-kormány méltányos és igazságos közteherviselést hirdetett. Ma viszont már tudjuk, hogyha a Gyurcsány-kormány igazságról beszél az azt jelenti, hogy valakik kevesebbet kapnak és valakiknek még többet kell fizetniük - mondta Tállai András hétfőn a parlamentben.
Dátum: 2005-05-30 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38891
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:19.309292, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tállai András azonnali kérdést intézett a pénzügyminiszterhez azzal kapcsolatban, hogy január 1-jétől a kormány egy újabb adót kíván bevezetni, a 4 százalékos egészségügyi járulékot.
Kevesebbet kapnak adókedvezmény formájában az új lakást építők és vásárlók, kevesebben kapják a családi és egyéb jövedelemkedvezményeket a kedvezmény és a jövedelemkorlát bevezetésével. Többet fizetnek az egyéni vállalkozók a 4 százalékos vállalkozói járulék bevezetésével. Ugyancsak 4 százalékos egészségjárulékot kell fizetni a jövőben az árfolyamnyereségből, a bérbeadásból származó nyereség után, valamint az osztalékból származó jövedelem után - mutatott rá a politikus.
- Újabb teher, újabb igazság. Új miniszter, új adó. Igaz, amit a kormányszóvivő mond miniszter úr? Igaz-e, hogy tervezi az egészségbiztosítási járulék bevezetését a kormány? Tárgyalta-e ezt az előterjesztést a kormány? Amennyiben tárgyalta a kormányülésen az SZDSZ milyen álláspontot határozott meg? Mi indokolja az újabb teher bevezetését, mi ennek a célja? Az a célja, hogy OEP hiányát csökkentse, vagy más célja is van ennek? Hány embert fog ez érinteni? - kérdezte a politikus.
Veres János pénzügyminiszter elmondta: nincs semmiféle olyan kategóriáról szó, ami a kérdésben megfogalmazódott. A 4 százalékos egészségügyi járulékot olyan jövedelmekre terjesztik ki, amelyek megalapozatlan módon jelen pillanatban alapot szolgáltatnak arra Magyarországon, hogy az ilyen jövedelemben részesülők ne vállaljanak közös teherviselést az egészségügyi szolgáltatások fedezetének biztosítására.
Arányosabb közteherviselés érdekében bevezetett járulék ez - mondta a miniszter.
Tállai András viszontválaszában megkérdezte: mi az azonosság Bokros Lajosban, Draskovics Tiborban és Veres Jánosban, majd megválaszolta: mindhárom pénzügyminiszter, mindhárman szocialisták és mindegyikük nevéhez a csomag jelző illik.
Veres János elődei azonban négyhetes miniszterségük alatt nem jelentettek meg új adónemet. Ez nem helyes út - mondta Tállai András.
- Ha az újabb adónemek az igazság mértékét jelentik, akkor önök vetekednek Mátyás királlyal - mondta a politikus.
fideszfrakcio.hu