Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsányi rákszűrés negyedmillió forintért

Bartha László fideszes honatya a "Gyurcsány-féle daganatszűrésről" kérdezte az egészségügyi minisztert, rámutatva, hogy a tervezett budapesti PET-centrumban például negyedmillió forintot kellene fizetnie a betegeknek egy-egy vizsgálatért.


Dátum: 2005-05-30 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:19.654961, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bartha László azonnali kérdésében hétfőn arról beszélt, hogy a miniszterelnök "összekeveri az egészségügyet az üzlettel".

Emlékeztetett rá, hogy Gyurcsány egészségüggyel kapcsolatban meghirdetett lépései egyforma hozzáférést ígértek a diagnosztikai szolgáltatások területén.

Sajtóhíradásokra hivatkozva a politikus arra figyelmeztetett, hogy a Budapesten megnyíló PET-centrumban 250-300 forintba kerülne egy beteg vizsgálata.

Ez ellentmond az esélyegyenlőségnek, és így a daganatos megbetegedésben szenvedők számát sem lehet csökkenteni - tette hozzá.

Rácz Jenő tárcavezető elismerte, hogy jelentős lépéseket kell tenni, mert - mint mondta - a lemaradások is jelentősek.

A fővárosi PET-centrummal kapcsolatban elmondta, hogy az ilyen jellegű szolgáltatások eddig sem voltak ingyenesek, mint ahogyan a jövőben sem lesznek azok.

Rácz szerint épp az esélyegyenlőség érdekében kell a kormány által tervezett lépéseket megtenni.

Bartha László úgy véli, a miniszter nem cáfolta, hogy a szolgáltatásért egy betegnek negyed millió forintot kellene fizetnie, jóllehet állami részesedés is van a vállalkozásban.

Rácz viszontválaszában megerősítette, hogy a PET-centrum nem lesz ingyenes.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek