Egy elhallgatott faluparlament
Érthetetlen, hogy a vidék sorsa nem érdekli a sajtót - jelentette ki Simon Miklós országgyűlési képviselő a Fidesz Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének keddi, nyíregyházi sajtótájékoztatóján, amelyen bírálta a médiát azért, mert nem tudósított a múlt szombati nyírbogáti faluparlamentről.
Dátum: 2005-05-31 12:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38923
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:50:30.021937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendezvényre a szervezők összesen 21 meghívót küldtek a különböző szerkesztőségeknek, de csak egyetlen egy, a Nyírpress számolt be internetes oldalán a fórumról - mondta a politikus, aki Nyírbogát polgármestere is. Közölte: a nyírbogáti faluparlamenten háromszázan vettek részt, s a felszólalók a vidéki települések ellehetetlenüléséről beszéltek. Elmondták például - emelte ki -, hogy "az ezer lakos alatti falvakban az önkormányzatokon kívül már nincs más munkáltató, csak a közalkalmazottak és köztisztviselők rendelkeznek munkaviszonnyal". A mezőgazdaság helyzetét siralmasnak tartják a vidéken élők - folytatta -, hiszen még a hazai piacon is tért vesztettek a termelők, s egyre jobban leépül az élelmiszerfeldolgozó-ipar is.
Az országgyűlési képviselő-önkormányzati vezető példaként a legnagyobb szabolcsi konzervgyár, a nyíregyházi EKO Kft. idén indított végelszámolását említette. A nyírbogáti faluparlamenten felszólalókat idézve megemlítette azt is, hogy "a magtárak tele vannak a tavalyi eladatlan gabonaterméssel, miközben egy hónap múlva kezdődik az idei aratás". Kitért a falvakban élők orvosi ellátásának gondjaira is, arra, hogy Szabolcsban "számos háziorvosi körzetbe nem találnak orvost, mert szegény a lakosság és nem megfelelő a praxis-finanszírozás sem". Kifejtette: "a politikának megoldást kell találnia a vidék feszítő gondjaira, s ezt segítik a Fidesz által kezdeményezett faluparlamentek is, amelyeken a problémákat összesítik, és a feladatokat határozzák majd meg a jövő érdekében".
MTI - fideszfrakcio.hu