Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kilenc évre ítélték Hodorkovszkijt

Kilenc évi börtönre ítélte Mihail Hodorkovszkij orosz olajmágnást egy moszkvai bíróság kedden, miután bűnösnek mondta ki őt nagystílű üzleti csalás és adóelkerülés elkövetésében bűnszövetkezet élén.


Dátum: 2005-05-31 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38927
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:31.458933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A YUKOS orosz olajvállalat volt fejét hat vádpontban mondta ki bűnösnek a hét közül a bíróság az ítélethirdetés 12. munkanapján. Büntetésébe beleszámítják a már előzetes letartóztatásban töltött 583 napot, így hét és fél évet kell börtönben töltenie. Hodorkovszkij üzlettársát, Platon Lebegyevet szintén kilenc évi szabadságvesztésre ítélte a Mescsanye kerületi bíróság.

A védők már korábban jelezték, hogy fellebbezést nyújtanak be az ítéletek ellen, amelyek mindössze egy évvel maradtak el az államügyész által kért maximális tíz évtől, noha a bíróság elévülés miatt beszüntette az eljárást a fő epizóddal kapcsolatban, ami az Apatit műtrágyagyár 20 százalékának állítólagos eltulajdonítása volt egy 1994-es manipulált privatizációs árverés útján.

Mindamellett összességében a többi vád - adócsalás magánszemélyként és a YUKOS vezetőiként, egy műtrágyakutató intézet 44 százalékának fondorlatos megszerzése, az Apatit-pakett államnak való visszaadásáról hozott bírósági határozat elszabotálása és főleg a gazdasági csalásokat elkövető bűnszövetkezetek megszervezése - is elég volt a 9-9 évi börtön kiszabásához.

Az ügyészség elégedetten nyugtázta az ítéletet, amelyet objektívnek és igazságosnak nevezett. A bíróság helyt adott az adóhatóság keresetének is több mint 17 milliárd rubel (félmilliárd euró) adóhátralék behajtására Hodorkovszkijon és Lebegyeven, akik állítólag négy, általuk ellenőrzött cégnek egy belső adóparadicsomban való bejegyzése útján fosztották meg a kincstárat az összegtől.

Irina Kolesznyikova bírónő kérdésére Hodorkovszkij azt felelte, hogy érti az ítéletet, és azt politikailag befolyásolt bíráskodás emlékművének tartja. (Hodorkovszkij az ügyészség minden kérelmét szolgai módon teljesítő Baszmannij kerületi bíróság nevét használta jelzőként.) Lebegyev azt mondta, hogy nem érti az ítéletet, és beszámítható ember nem is értheti azt - jelentette az NTV csatorna.

A hatóságilag tönkretett YUKOS közölte, hogy munkatársainak túlnyomó része a Hodorkovszkijra kirótt szigorú ítéletben az igazságszolgáltatás politikai eszközként való alkalmazásának tragikus példáját látja egy magánszeméllyel szemben. Oleg Orlov, a Memorial emberjogvédő központ vezetője politikai döntésnek minősítette az ítéletet, amely világos üzenetet küld a vállalati szférának: Oroszországban nem létezhet az államtól független, befolyásos struktúra. Nyikita Belih, a liberális Jobboldali Erők Szövetségének új vezetője a szelektív igazságszolgáltatás, a civil társadalomra való nyomáskifejtés klasszikus példájának minősítette a verdiktet, amely súlyos csorbát ejt az állam reputációján.

Az ítélet hallatán Tom Lantos amerikai képviselő Moszkvában újságírókkal közölte, hogy határozati javaslatot nyújt be az amerikai kongresszusban Oroszország kizárására a Nyolcak csoportjából (amelyben a hét vezető ipari hatalommal együtt kapott helyet). "A mostani ítélet után nem engedjük Oroszországot demokratikus országnak minősíteni" - mondta Lantos az Interfax szerint.

Politikai elemzők a kemény ítéletben megtorlást láttak, amiért Hodorkovszkij kihívást intézett Vlagyimir Putyin elnök politikájával szemben: a Kreml ellenőrzését gyengítő üzleti terveket szőtt, nyíltan finanszírozott ellenzéki pártokat, s egy zavaros ügylettel vádolta meg az állami Rosneft olajcég vezetőit. Ezzel befolyásos ellenségeket szerzett Putyin környezetében, akik elhitették az elnökkel, hogy a hatalmára tör - fejtegették az elemzők.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek