Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Feljelentették Székhelyit Tokaj hímvesszejéért

Nemzeti jelkép megsértése miatt tett feljelentést egy debreceni lakos a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója ellen - értesült a HavariaPress. A feljelentő szerint Székhelyi József meggyalázta a Himnuszt, amikor március 19-én, az SZDSZ Szegeden tartott kongresszusán többek között azt mondta beszédében Orbán Viktorra, a Fidesz elnökére utalva, hogy "ő maga pedig, mint Tokaj hímvesszeje nektárt fog csöpögtetni mindenhová".


Dátum: 2005-05-31 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:34.264768, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A feljelentő először a Csongrád Megyei Rendőr Főkapitánysághoz fordult, ám az, elfogultságra hivatkozva az ORFK-hoz irányította a feljelentést, mivel régóta szerződéses kapcsolatban áll a Szegedi Nemzeti Színházzal. Ezt követően bízták meg a Békés Megyei Rendőr Főkapitányságot a nyomozással.

A Btk. szerint vétséget követ el az a személy, aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő, lealacsonyító kifejezéssel illeti.

Stop! - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek