Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyar úszó a világelső a férfiaknál

Az úszó-világranglistán a május végi állás szerint változatlanul Cseh László áll a legelőkelőbb helyen a magyarok közül: a Kőbánya SC klasszisa - bő másfél hónappal a montreali világbajnokság előtt - 400 m vegyesen továbbra is toronymagasan első, míg a 200-as távon a harmadik, s idei legjobbjával további két számban is "felfért" a nemzetközileg legkiválóbbat produkálók 25-ös lajstromára.


Dátum: 2005-05-31 14:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:34.562797, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A férfaknál Csehen kívül még egy magyar szorított helyet az élbolyban: Kis Gergő 800 m gyorson a 20., 1500-on pedig a 23.

A nőknél mennyiségileg jobban állnak a piros-fehér-zöld színek képviselői, hiszen itt hét magyar is szerepel az első 25-ben, de dobogós jelenleg nincs közöttük. A képzeletbeli emelvényhez a legközelebb Risztov Éva áll, Cseh klubtársa 400 m vegyesen a hatodik.(Híradó.hu)

Stop! - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek