Rektori konferencia: egyenlő esélyt a felvételizőknek
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) álláspontja, hogy az érettségi évétől függetlenül minden jelentkező azonos eséllyel indulhasson a felvételi vizsgán - közölte Besenyei Lajos, az MRK elnöke kedden az MTI-vel.
Dátum: 2005-05-31 16:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38945
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:37.056153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rektorok keddi ülésükön a Városmajori Gimnázium szülői közössége kérésére foglalkoztak a kérdéssel. A szülők azt kifogásolják, hogy a kétszintű érettségi pontszámítási metódusa hátrányos helyzetbe hozza az idén végző diákokat a korábban maturálókkal szemben. A kétszintű érettségi az idei évtől kiváltja a felvételi vizsgát az egyetemeken és főiskolákon.
Besenyei Lajos fontosnak nevezte, hogy a gyerekeket egyforma mércével mérjék és egyforma eredmény alapján kerüljenek be a felsőoktatási intézményekbe, ne befolyásolja az emelt szintű érettségin szerezhető pluszpontokat, hogy a diák korábban vagy az adott évben érettségizett. Ez gyakorlatilag a szülők véleményével megegyező álláspont - mondta az MRK elnöke.
A jelenlegi rendszerben sérül az esélyegyenlőség elve, hiszen, aki tavaly érettségizett, az az emelt szintű érettségi 30 százalékos teljesítésével megkaphatja a hét plusz pontot, míg az idén maturálóknak ehhez 90 százalékos teljesítményt kell nyújtaniuk - közölte Besenyei Lajos.
A konferencia elnöke elmondta: állásfoglalásukat megküldik a tárca vezetőjének és a felsőoktatási helyettes államtitkárnak is.
MTI - fideszfrakcio.hu