Minden héten, minden téren szinte minden
Azt mondani, hogy ugyanannyi pénzből kétszer annyi családtámogatást tudnak nyújtani, a mesebeszéd kategóriájába tartozik - Tállai Andrást, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjét a szentes.fidesz.hu kérdezte a gyurcsányi lépésekről.
Dátum: 2005-05-31 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:37.659448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Három évi mulasztást néhány nap, néhány hét alatt megvalósítani a következő kormány számlájára, hát ez finoman szólva is megkérdőjelezhető. A 100 lépés program nem más, mint kiforratlan ötletelés - az előkészítetlenség minden hibájával. A kiérleltség, átgondoltság jogosan számon kérhető.
Mesebeszéd
Az eddig bejelentett intézkedések közül a családi adókedvezmény megszüntetése az egy- és kétgyermekeseknél, és a háromgyermekes családoknál ennek korlátozása megdöbbentő, és teljesen szembe megy a polgári értékrendű gondolkodással.
Azt mondani ma, hogy ugyanannyi pénzből kétszer annyi családtámogatást tudnak nyújtani, és az emberek 97 %-a jobban fog járni, a mesebeszéd kategóriájába tartozik.
Forrás: szentes.fidesz.hu