Cinkos, aki néma?
Pós Péter, a Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kurátora közleményében sérelmezi: 12 évvel a rendszerváltoztatás után előfordulhatott az, hogy nem tudósítottak az MTV központi épülete előtt megtartott, a sajtószabadság és a közszolgálatiság megvédéséért meghirdetett demonstrációról.
Dátum: 2002-08-23 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3572
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:33.487852, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Televízió egyik társadalmi kurátora, Sárosi Péter 2002. augusztus 21-én az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül ismertette egyéni álláspontját kurátortársainak korábban megjelent közleményeiről.
Mivel az általa említett közlemények körülbelül felét én adtam ki, kötelességem, hogy - már csak az egyik legfontosabb közszolgálati média körüli botrányos ügyek indokolatlan szaporításának megelőzése érdekében is - megcáfoljam kurátortársam alaptalan állításait.
Vádaskodó kurátortársam közleményében megemlíti, hogy a társadalmi kurátorok kötelezettségeit és jogosítványait a "száz sebből vérző" médiatörvény határozza meg. Ebben egyetértünk, abban az állításában azonban már nem korlátlanul, hogy "Ezek között nem szerepelnek politikai jellegű feladatok, sőt, még a televízió műsorait sem befolyásolhatják."
A kurátorok feladatköre kifejezetten politikai annyiban, hogy feladatuk a politika fontos részét képező, tájékoztatással kapcsolatos alkotmányos alapjogok védelme. Bár a televízió műsorait közvetlenül nem befolyásolhatjuk, például a műsorokban előforduló cenzúra ellen kötelességünk szót emelni. Éppen ezért tartunk igényt az MTV vezetőségének nagy nyilvánosság előtti beszámolójára arról, hogyan fordulhatott elő 12 évvel a rendszerváltoztatás után, hogy egyáltalán nem tudósítottak az MTV központi épülete előtt megtartott, a sajtószabadság és a közszolgálatiság megvédéséért meghirdetett demonstrációról.
Sajátos, hogy Sárosi Péter nem szól arról, hogy az említett közleményeket az MTV függetlenségének és jogszerű működésének érdekében fogalmazták meg azok kiadói. Ugyanakkor kurátortársam egyáltalán nem foglal állást a közlemények tartalma vonatkozásában, pedig a közszolgálati média függetlenségének vitatásakor minden kurátornak a médiatörvényből egyenesen levezethető kötelessége az állásfoglalás. Ha észleli a függetlenség csorbulását, a törvény kötelezi cselekvésre a függetlenség helyreállításáért, ha pedig úgy gondolja, minden rendben van, akkor kötelessége fellépni az oktalanul hangoskodók, tehát "a függetlenség veszélyeztetői" ellen. Az állásfoglalástól tartózkodó, de törvényben rögzített feladatkörüket ismerő kurátorok esetén csak egy komoly kérdés vethető fel: itt is igaz-e, hogy cinkos, aki néma?
Sárosi Péter állásfoglalás helyett megvádolta azokat a társait, akik kötelezettségeiket komolyan véve, konkrét tények ismertetésével hívták fel a közvélemény figyelmét olyan jelenségekre, amelyek szerintük súlyosan veszélyeztetik a közszolgálati feladatú média eddig még teljességében soha el sem ért, de az alkotmányban és törvényben is előírt függetlenségét, és alapos aggályaik alapján ügyészségi vizsgálatot és bírósági állásfoglalást is kezdeményeztek.
Kurátortársam fájlalja, hogy vannak, akik - egyébként a társadalmi kurátorok többségének egyetértésével és aktív támogatásával - akkor is nyilvánosságra hozzák az említett jelenségeket, ha e tevékenységükkel nem minden társuk ért egyet. A közszolgálati média függetlenségének védelmét a médiatörvény minden kurátor számára személyenként teszi kötelezővé (egy társasházban betörést tapasztalva sem kell közgyűlést összehívnunk, hogy "testületileg" hívjunk rendőrt).
Végül, Sárosi Péter közleményeink formájával kapcsolatos kifogásaira válaszul, kérésének engedve ellenőrizzük: igaz-e, hogy "a nyilatkozók, illetve a közleményeket kiadó kurátorok minden esetben a "társadalmi kurátorok", vagy a "kuratórium tagjai" nevében jegyzik véleményüket."
A magam ellenőrzése alapján egyetlen kivétellel minden közlemény végén a kiadott álláspontot jegyző egy, esetleg két konkrét személynevet találtam, akik nevük mellett pusztán azt jelzik, hogy társadalmi kurátorként fordultak a nyilvánossághoz. Hasonlóan, mint ahogyan Sárosi Péter jegyezte saját közleményét. Az egyetlen kivétel az időben legkorábbi közlemény volt, amelynek végén viszont megalapozottan jegyezte a kurátorok nevében egyik kurátortársunk a következő rövid híradást: "A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriumába delegált társadalmi kurátorok többsége azt az álláspontot képviseli, hogy a Kuratórium elnöksége - megsértve a Magyar Televízió Rt. Alapító Okiratának 10.1 pontját - 2002. július 16-án jogellenesen döntött úgy, hogy Ragáts Imre ügyvezető alelnökként gyakorolja az elnöki jogkört." A többség ebben a kérdésben azonban annyira egyértelmű volt, hogy azt a témával kapcsolatban összehívott, nagy érdeklődést kiváltó sajtótájékoztatón jelen lévő Sárosi Péter sem vitatta.
Budapest, 2002. augusztus 23.
Pós Péter, a Magyar Televízió Közalapítvány társadalmi kurátora
MTI - fidesz.hu