Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Törvénybe iktatják az információ-szabadságot

Az elektronikus információszabadságról szóló törvényjavaslat célja az, hogy az állampolgárok szabályozott körülmények között juthassanak hozzá a különböző adatokhoz - mondta az informatikai és hírközlési miniszter az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága keddi ülésén Budapesten.


Dátum: 2005-05-31 17:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:39.153990, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kovács Kálmán a hét igen és három tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak talált javaslatról közölte, hogy törvénybe iktatja az információhoz való hozzájutás szabadságát, és előírja, milyen adatokat kell kötelezően, illetve kérésre közzétenni.

A miniszter kifejtette: a javaslat szerint a közhatalom teljes területére vonatkozik az általános közzétételi szabály. Ezen belülnyilvánosságra kell hozni a jogszabályok előkészítésével kapcsolatos információkat, hozzáférést kell biztosítani a hatályos jogszabályokhoz és anonimizált módon a jogerős táblabírósági és legfelsőbb bírósági ítéletekhez.

Kovács Kálmán elmondta: az információkhoz való hozzájutást a közzététel, a személyes adatok védelme, az esélyegyenlőség és a technológia-semlegesség elve alapján teszi lehetővé a javaslat.

A törvény a tervek szerint 2006. január 1-jén lép életbe, ám például a 10 ezer lakos alatti településeknek, illetve a táblabíróságoknak csak 2007 júliusától kell alkalmazniuk.

A miniszter kérdésre válaszolva elmondta: a közhatalmi szerveztek többségének nem kell többletforrás ahhoz, hogy eleget tegyenek a törvényben leírtaknak. A 10 ezer fő alatti településeknek és részben a bíróságoknak 1,7 milliárd forint költségvetési támogatást adnak ahhoz, hogy az első évben teljesíteni tudják az előírásokat.

Rogán Antal (Fidesz), a bizottság elnöke hozzászólásában elmondta: pártja akkor tudja majd a parlamenti szavazáskor támogatni a törvényjavaslatot, ha például szerepel benne a visszamenőleges hatályú közzétételi kötelezettség, illetve az, hogy a költségvetési szerveknél kit, milyen felelősség terhel akkor, ha közérdekű adatot mégsem hoznak nyilvánosságra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek