Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem tartható a tervezett GDP-növekedés: a kormány illúziókban ringatja magát

Varga Mihály, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője, országgyűlési képviselő kedden az MTI-vel közölte: az első negyedéves beruházási adat - a kormány álláspontjával ellentételesen - azt bizonyítja, hogy a gazdaság a tervezett éves GDP-növekedést nem tudja teljesíteni.


Dátum: 2005-05-31 17:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:39.797213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly az első félévben kétjegyű beruházás-növekedés mellett valósulhatott meg a cél. Ettől a mostani 6,8 százalék lényegesen elmarad - tartalmazza az MTI-hez eljuttatott közlemény

Varga Mihály szerint nagyon komoly intő jel, hogy a GDP lassulása mellett riasztóan felgyorsult az ország eladósodása. Havonta átlagosan 100 milliárd forinttal növekszik az ország adósságállománya. Emellett kimagasló a költségvetés hiánya is, mely a Pénzügyminisztérium becslése szerint már az első félévben majdnem eléri az egész évre tervezettet - írta közleményében a fideszes politikus.

"A Gyurcsány-Kuncze kormány még mindig jobban hisz a kirakat-politizálás sikerében, mint az őszinte helyzetértékelésen alapuló szakmai munkában. A helyzet azonban teljesen világos; a napokban a világ legnagyobb tanácsadó cégei mondtak elmarasztaló ítéletet az országról, és befektetőiknek azt javasolták, hogy ezután drágábban adjanak hazánknak hitelt" - közölte Varga Mihály.

Korábban a kormányszóvivő keddi sajtótájékoztatóján azt állította, hogy a kormány biztatónak ítéli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorsjelentését, mert az olvasható ki belőle, hogy az ez évre tervezett 3,5-4 százalékos GDP-növekedés tartható lesz - mondta

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek