Visszavont körözés
A szerb hatóságok visszavonták Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő felesége, Mira Markovic ellen kiadott nemzetközi körözést, mert az asszony ügyvédje megígérte, hogy az ingatlanüzérkedéssel vádolt védence hamarosan visszatér Szerbiába.
Dátum: 2005-05-31 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38957
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:40.716705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ivana Ramic, a belgrádi kerületi bíróság szóvivője megerősítette kedden a belgrádi B92 rádiónak azt a hírt, miszerint a védőügyvéd javaslatára, az illetékes ügyész beleegyezésével hatályon kívül helyezték az Interpolkörözést. Mira Markovic ügyvédje ígéretet tett arra, hogy védence megjelenik a szeptemberre kitűzött perén. Az egykori jugoszláv first ladyt ingatlanüzérkedéssel vádolják. Az egyik vádpont szerint Markovic asszony törvénytelenül juttatta unokája dadáját az állami ingatlanalap tulajdonában lévő lakáshoz. Ezen túl a hatóságok azzal gyanúsították, hogy köze volt Ivan Stambolic néhai szerb elnök meggyilkolásához. A merénylet értelmi szerzője feltételezhetően a legsúlyosabb háborús bűntényekkel vádolt férje volt. Mira Markovic 2003 februárjának végén hagyta el váratlanul Szerbiát, közvetlenül pere megkezdése előtt. Azóta a belgrádi és a moszkvai sajtóban is felröppent időnként a hír, hogy Mira a kényszervallatással vádolt fiával, Markóval együtt a Moszkva melletti Barviha üdülőfaluban tartózkodik, a Milosevic család tulajdonában lévő dácsában élnek mindketten. A Slobodan Milosevic vezette Szerbiai Szocialista Párt (SPS) főtitkára, Zoran Andjelkovic cáfolja az egyre szélesebb körben felmerülő gyanút, hogy a bírósági döntés hátterében a kormány és a kabinetet kívülről támogató SPS alkuja áll. Egyesek szégyennek és a demokrácia arcul csapásának nevezték a körözés visszavonását, úgy vélekedtek, hogy a Kostunica-kormány egy fizeti meg az árát az SPS támogatásának, egyebek mellett annak, hogy Milosevic pártja hozzásegítette a kormánykoalíciót ahhoz, hogy a múlt héten a parlament levegye napirendjéről a kabinet ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványt. A kormányzó Szerb Megújhodási Mozgalom alelnöke, Vlajko Senic hivatalos magyarázatot kért a történtekről, arra figyelmeztetve, hogy "elsőrendű botrány" keletkezhet abból, ha kiderült, hogy nem alaptalanok a híresztelések.
MTI - fideszfrakcio.hu