Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömegesen dőltek ki a fák

Összesen 200 fakidőléshez riasztották a tűzoltókat az erős szél miatt kedden késő délutánig, a legtöbb riasztás a fővárosból és Pest megyéből érkezett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.


Dátum: 2005-05-31 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:41.031690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kedden délelőtt 200 riasztás - ebből 150 fakidőlésről szóló - érkezett a tűzoltókhoz, a délután folyamán további 90 fakidőléshez és kilenc épületkárhoz kellett kivonulniuk a tűzoltóknak - mondta Dobson Tibor. Hozzátette: eddig országosan kilenc épületkárról tudnak, tetők rongálódtak meg, vagy fa esett az épületekre. Személyi sérülésről továbbra sincs tudomásuk. A szél Pest megyében és a fővárosban volt a legerősebb, de a Közép-Dunántúlon is károkat okozott.

MTI -fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek