"Puccskísérlet" az OCÖ közgyűlésén
"Puccskísérlet" történt az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) rendkívüli közgyűlésén kedden Az aznapi tanácskozást "képviselők egy csoportja folyamatos bekiabálásokkal, és kis híján tettlegességig fajuló magatartással megzavarta - közölte a szervezet sajtóirodája az MTI-vel.
Dátum: 2005-05-31 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:42.882704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke a testületben kialakult tarthatatlan állapot miatt berekesztette az ülést - tudatta a sajtóiroda.
A RomNet internetes portál információja szerint verekedésbe és botrányba fulladt a közgyűlés, amikor bizalmatlansági indítványt kívántak benyújtani az OCÖ elnöke ellen.
Több széket összetörtek és fizikailag bántalmazták az OCÖ kommunikációs igazgatóját. Az elnök ellen is agresszíven próbáltak fellépni, ám Kolompár Orbán nem sérült meg - írta a RomNet.
A kommunikációs igazgatónak titulált Kökényesi Gábor - aki az OCÖ megbízott szóvivője - az MTI-nek elmondta, székek, üdítős üvegek repültek Kolompár Orbán felé.
Mint mondta, rá akkor támadtak, amikor visszatért a terembe, hogy elhozza a kimenekült elnök papírjait.
"Két képviselő nekem rontott, az egyik az ingem zsebét tépte le, a másik megpróbált elgáncsolni és úgy térden rúgott, hogy azóta sántítok" - mondta.
Kérdésre válaszolva elmondta, az elnök kérésére nem fordult rendőrséghez.
Az OCÖ hivatalos álláspontja szerint a bizalmatlansági indítvány kezdeményezői tudatosan züllesztették szét destruktív magatartásukkal a grémium munkáját.
A sajtóiroda közlése szerint "a közgyűlés kezdetén 23 képviselő - immáron tizenkettedik alkalommal - nyújtott be bizalmatlansági indítványt az elnökkel szemben".
Mint írták, az OCÖ Szervezeti és Működési Szabályzata előírja, ezt csak a képviselők kétharmadának támogatása mellett kell napirendre tűzni. (Ebben az esetben 34 képviselőre lett volna szükség, mivel a testület létszáma 53-ról 51-re csökkent.)
A sajtóiroda közleménye szerint a közgyűlésnek kulcsfontosságú kérdésekről kellett volna érdemi vitát folytatnia.
Az OCÖ elnöke az előzetesen egyeztetett napirendi pont, az OCÖ 2004. évi mérlegbeszámolójának elfogadása után a kisebbségi törvény módosításáról is szeretett volna vitát folytatni, tekintettel arra, hogy a parlamenti pártok aznap megegyezésre jutottak - közölte a sajtóiroda.
Az OCÖ álláspontja szerint - egy ilyen jelentőségteljes, új információ birtokában - "csak olyanoknak állhat érdekében szétzülleszteni az országos önkormányzat közgyűlését, akik a kisebbségi önkormányzati rendszer modernizálása, továbbfejlesztése helyett annak megszüntetésén munkálkodnak".
"Ez utóbbi szándékot kizárólag azoknak tulajdoníthatjuk, akik cigány politikusként nem élvezik a roma közösségek támogatását, mostanáig mégis hasznot húztak a cigány kisebbségi önkormányzatiságból" - olvasható a közleményben.
Kolompár Orbán a jövő héten újabb időpontot jelöl meg a rendkívüli ülés összehívására. Az OCÖ elnöke "bízik abban, hogy a közös munkát a továbbiakban nem kívánják szabotálni az OCÖ működését mostanáig akadályozó csoportok" - zárul a közlemény.
MTI - fideszfrakcio.hu