Szocialista és szabad demokrata klientúraépítés civil szervezeteknek szánt forrásokból
A civil szervezeteknek szánt forrásokat a főváros szabad demokrata és szocialista vezetése politikai klientúra építésre használja fel - vélekedett Bús Balázs fővárosi képviselő a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ frakció pénteki budapesti tájékoztatóján.
Dátum: 2002-08-23 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=3574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:41:34.070534, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus a főváros civil politikájáról szólva közölte: a civil szervezetek csupán mintegy 1 milliárd forintnyi támogatást kapnak évente, ennek elosztása azonban átláthatatlan, a Fővárosi Önkormányzatnak ugyanis nincs szerződése egyetlen társadalmi szervezettel sem, így azok működési költségre nem is pályázhatnak.
Mint mondta, bár konzultatív tanácsok alakultak, azok aktív munkát nem végeznek, így a civil szervezeteknek nincs szavuk a döntés-előkészítésben. Hangsúlyozta, hogy szükség volna egy civil referensre a Főpolgármesteri Hivatalban, bizottságra a közgyűlésben és egy szolgáltatói irodára is.Bús Balázs szerint azonban Demszky Gábor "regnálása" alatt ezek nem fognak megvalósulni.
Sonnewend László, a XVIII. kerületi Fidesz frakció vezetője a tájékoztatón elmondta: attól tart, hogy "választási piac" lesz a Pestszentlőrincen épülő új csarnokból, tudomása szerint megfelelő infrastruktúra kiépítése nélkül fogja a létesítményt októberben kampánycélokból megnyitni a városrész szocialista vezetése.Közölte: az új piaccsarnoknak eredetileg 2001 augusztusára kellett volna elkészülnie, azóta azonban már négyszer tűztek ki új időpontot a megnyitásra.
Sonnewend László szerint a csúszásnak elsősorban az az oka, hogy az önkormányzat nem építette meg a piac körüli utakat, így a kivitelező sem tudja tartani a határidőket.Hozzátette: az úthálózat megépítésére az önkormányzatnak sem engedélye, sem megfelelő forrása nincs. Rámutatott arra is: az egyre tolódó átadási határidő az önkormányzat számára csaknem havi 700 ezer forint, eddig összesen több mint 8 millió forint bevételkiesést jelent.
MTI - fidesz.hu