Mától vizsgálják Gyurcsány meggazdagodását.
Ma ül össze először az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodásának titkait vizsgáló parlamenti bizottság, Szijjártó Péter fideszes képviselő elnökletével.
Dátum: 2005-06-01 07:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38976
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:46.582600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottsági elnök szerint az első ülésen nagyon világosan és átláthatóan meg kell állapítani a testület ügyrendjét. Dönteni kell a munkatervről is, hogy milyen sűrűséggel ülésezzen a testület, milyen iratokat kérjenek be, és kiket hallgassanak meg.
A Fidesz által kezdeményezett vizsgáló bizottság célja, hogy tisztázza az "Apró-Gyurcsány érdekkör" privatizációban betöltött szerepét, feltárja állami vállalatokkal ápolt kapcsolatát, és fényt derítsen arra, hogy milyen forrásokból származott a miniszterelnök tavalyi 100 milliós és tavalyelőtti 83 millió forintos jövedelme.
Az országgyűlés május 23-án, 309 igen szavazattal, 2 ellenében, 5 tartózkodás mellett fogadta el az Apró-Gyurcsány érdekkört vizsgáló bizottság megalakulásáról szóló határozati javaslatot. A képviselők támogató döntése után a vizsgáló bizottság elnöke Szijjártó Péter (Fidesz), alelnöke Csiha Judit (MSZP), tagja Faragó Péter, Tóth Károly, Vadai Ágnes (MSZP), Balsai István, Papcsák Ferenc (Fidesz), Bőhm András (SZDSZ), Herényi Károly (MDF) és Csampa Zsolt (független).
MTI - fideszfrakcio.hu