Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vagyonokat zároltak a brókerügyben

Körülbelül ötven magán- és jogi személlyel szemben foganatosítottak vagyonzárolást május 5-én, mivel megalapozott a gyanú, hogy az érintettek a K&H Equities Rt.-nél elsikkasztott milliárdokból részesültek - erősítették meg Magyar Nemzet információját a Fővárosi Bíróság sajtóosztályán.


Dátum: 2005-06-01 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38982
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:48.408075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) döntése nem jogerős, ettől függetlenül az intézkedést életbe léptették. Zárolták a Britton Kft., a Kartonpack Rt. (a tőzsdei cég papírjaival már jó ideje nem kereskednek), a Novoprint Rt. és a BR Immobilia Kft. teljes vagyonát és a Globe International Investment Ltd. 41 millió forintját. Ezen vállalkozások mind a bűncselekmény-sorozatban meggyanúsított személyekhez (így Mészáros Jánoshoz és Kerék Csabához) köthetők, bár a Novoprinten már túladtak a gyanúsítottak, így a kényszerintézkedés következményeivel az új tulajdonosoknak kell megküzdeniük.

A PKKB döntésében szerepel az is, hogy ezen cégek esetében vagyon-kimenekítésre utaló jeleket tapasztaltak, ezért különösen indokolt a zárolás. Az ügyben tájékozott forrásaink azonban megjegyezték: mivel a brókerbotrány két évvel ezelőtt robbant ki, a pénzkimenekítésre elég idejük volt az elkövetőknek. A hatóságok valószínűleg ezt megtapasztalhatták Schönthal Henrik vagyonának zárolásakor is, aki már évek óta elhagyta az országot, és a legfrissebb hírek szerint Dél-Amerikában időzik.

A TV2 volt elnökéhez, Pintér Dezsőhöz köthető Eurocom Hungary Kft. (a cég ügyvezetője a médiavállalkozó munkatársa, Könnyű Attila) 270 millió forintja került zár alá, míg egy másik volt médiamunkás, Forró Tamás családi vállalkozása, a Tízezer Kft. 147,6 millió forintjához nem férhet hozzá. Úgy tudjuk, a zárolások több ügyvédi irodát - köztük a Czeglédi és Társai Ügyvédi Irodát - is érintettek. Czeglédi László egyébként jelenleg az MTV Közalapítvány kuratóriumának elnöke. - Van egy nem jogerős végzés arról, hogy húszmilliós összeget szeretnének lefoglalni, de ez a pénz már nincs a számlánkon - nyilatkozta lapunknak Czeglédi. Elmondta: az összeg egy cégeladásból származott, a szerződést az iroda egyik munkatársa kötötte, és a pénz nyolc napig volt a számlájukon, majd az eladónak továbbították azt. Hozzátette: ügyfelüknek nem volt köze a K&H-ügyhöz. Értesüléseink szerint Kónya Imre volt belügyminiszter számláján kilencmillió forintot zároltak, míg a Mercedes Benz Magyarország Kft.-nél egy személyautó ára erejéig történt intézkedés, amelyet amiatt foganatosítottak nem jogerősen, mert Schönthal Henrik korábban vásárolt egy gépjárművet a cégtől.

A Magyar Nemzetnek információi vannak a K&H Bankban folyamatban lévő belső vizsgálat eddigi eredményeiről is, amely több lényeges ponton is eltér a rendőrségi nyomozás megállapításaitól. A lapnak azt egyelőre nem sikerült megtudnia, hogy a bank, illetve a nyomozó hatóság által megrendelt tőkepiaci szakértői vélemény közötti különbségek miből tevődnek össze.

Forrás: Magyar Nemzet, 2005. június 1.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek