Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bősi vízerőművet olasz cég üzemeltetné?

Magyarország még nem kapott hivatalos értesítést arról, hogy a bősi vízerőművet a szlovák fél az olasz Enel céggel üzemeltetné a jövőben - közölte Kovács György, a zöldtárca főosztályvezetője, a "bős-nagymarosi ügy" koordinálásáért felelős tárcaközi bizottság titkára, reagálva az egyik országos napilap szerdán megjelent híradására az MTI-nek.


Dátum: 2005-06-01 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38993
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:51.724313, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A titkár jelezte, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos szlovák elképzelésekről Erdey György, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) helyettes államtitkára, a dunai vízlépcső ügyének magyar kormánymeghatalmazottja tájékoztatást kért Dominik Kocinger szlovák kormánymeghatalmazottól.

"Az üggyel kapcsolatos magyar álláspontról a választ követően lehet beszélni" - tette hozzá Kovács György.

Kitért arra, hogy Magyarország tulajdonos a szlovákiai vízerőműben, ezért a magyar fél nélkül nem lehet dönteni üzemeltetési kérdésekben.

A Népszabadság szerdán a Szlovákiai Vízgazdálkodási Vállalatra (SVV) hivatkozva arról számol be, hogy szlovák elképzelések szerint az SVV 66 százalékát tulajdonló Enel üzemeltetné a létesítményt, ezzel 35 százalékban részesülve a bevételből. A vízerőmű évi átlagos bevétele 0,8-1 milliárd szlovák korona (5,2-6,5 milliárd forint), a működési költségek 100-200 millió koronát tesznek ki.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek