Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megyei faluparlament lesz Kisteleken

A Csongrád megyében kilenc helyszínen megrendezett helyi faluparlamentek után pénteken 18 órától Kisteleken tartják a megyei faluparlamentet - jelentette be tegnap Szegeden Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő.


Dátum: 2005-06-01 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38994
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:52.007470, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Csongrád megyében kilenc helyszínen megrendezett helyi faluparlamentek után pénteken 18 órától Kisteleken tartják a megyei faluparlamentet - jelentette be tegnap Szegeden Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő. Martonosi György, Makó és térségének országgyűlési képviselője az Apátfalván rendezett parlamenten felvetett témák közül megemlítette a 17 százalékos munkanélküliséget, az M43-as út elhúzódó megépítését. Vincze László, Csongrád parlamenti képviselője a dóci és felgyői áltanos iskolákat fenyegető veszélyt hangsúlyozta, Farkas Sándor a szegvári parlament tanulságaként elmondta, az emberek településük életben maradásában reménykednek.

delmagyar.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek