Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A francia sajtó szerint a kormányváltás legfőbb győztese Nicolas Sarkozy

A nem győzelme óta a politikai hatalomról szinte kizárólag ironikus hangnemben író francia sajtó szerdai elemzései szerint Jacques Chirac nem tanult korábbi hibás politikai döntéseiből.


Dátum: 2005-06-01 12:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=38997
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:52.883390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Legújabb meglepetésével, Dominique de Villepin és Nicolas Sarkozy egy kormányba zárásával a francia államfő az újságok szerint azt reméli, hogy a parlamenti többség két nagy ellenfelének házi vitáiban majd ő lehet a döntőbíró, márpedig egyértelmű, hogy a kormányváltás legfőbb győztese a 2007-ben államfői székre pályázó Sarkozy.

A Villepin-Sarkozy viszonyt jég és tűz, sirály és cápa párosításához hasonlító elemzések szerint Chirac csak időt akart nyerni meglepetésként bejelentett döntésével.

Az új kormányfő kijelölése előtt "Chirac habozott (Villepin és Sarkozy között), és ez önmagában már politikai tett" - idézi a Le Monde egy elnök közeli informátorát. "Az örök bűvészinas - aki már semminek sem ura - patetikus játékot talált ki válaszul a vasárnapi pofonra" - írja a baloldali Libération a francia elnökről.

A konzervatív Le Figaro egyszerűen kitartást kíván az elnök "legújabb nevetséges taktikájához", amellyel az összefogás nevében elfelejtette, hogy a politika a kompromisszum művészete, s leghűségesebb emberét és a jobboldal legnépszerűbb politikusát, de egyértelmű ellenfelét - aki most kénytelen lesz őt segíteni - összeeresztve esetleges tűzfészket teremtett új kormányában, amelyet a munkanélküliség leküzdése és a munkahelyteremtés érdekében tett intézkedések alapján fog a társadalom nagyon rövid időn belül megítélni.

A vidéki sajtó elemzései szerint Machiavelli és Übü király játéka folyik csak azért, hogy Nicolas Sarkozy újra kormányban lehessen.

Valamennyi lap emlékeztet, hogy amikor Sarkozy a kormányzó UMP-párt elnöke lett, az összeférhetetlenség nevében Chirac kérésére hagyta ott a gazdasági miniszteri posztot. Most viszont az elemzések szerint a pártelnöki szék mellé mindent, amit akar, megkap Sarkozy az elnöktől - aki legalább a látszólagos hatalmat meg akarja őrizni -, csak a kormányfői széket nem. A Le Figaro értesülése szerint állva tapsolták meg Sarkozyt parlamenti frakciótársai, amikor bejelentette, hogy az elnök beleegyezett, hogy megtarthatja pártelnöki székét.

A Libération értékelése szerint az újonnan létrehozott államminiszteri poszttal a magyar származású politikus a kormányváltás igazi győztese. Egyrészt kormánytagként lojális marad az elnökhöz, másrészt belügyminiszterként állandó médiajelenlétével előkészítheti elnökválasztási kampányát, harmadrészt nem neki kell a felelősséget vállalnia a új kormány mérlegéért, miközben második kormányfőként tevékenykedhet.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek