Már biztos: sokáig nem lesz autópálya a Dél-Dunántúlon
Még hosszú évekig nem valósulhat meg a Dél-Dunántúli Régióban élő egymillió ember évtizedes álma, mert a szocialista képviselők elutasították azt az összefogást, amit a Fidesz kezdeményezett az M6-os és az M9-es autópálya mielőbbi megépítése érdekében - mutatott rá szerdai sajtótájékoztatóján Koltai Tamás.
Dátum: 2005-06-01 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:54.062581, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Joggal merül fel a kérdés az emberekben, hogy miért csapták be Őket a szocialisták akkor, amikor 2002-ben azt ígérték, hogy 2006-ig 800 km új autópálya épül az országban, és mára kiderült: mindebből a Dél-Dunántúlra egyetlen egy kilométer sem jut. Sajnálatos, hogy miközben a gazdasági miniszter nyilatkozataiban folyamatosan a politikai konszenzus megteremtésének óhajáról dumál az Európai Uniós forrásokból megvalósítható fejlesztések esetében, aközben a kormánypárti képviselők politikai arroganciával elutasítják azt. Ráadásul nem mondanak igazat, és össze-vissza beszélnek.
A ma érvényben lévő törvény (2003. évi CXXVIII. tv.) szerint ugyanis 2007-re valóban el kellene készülnie az M6 Szekszárd-Bóly szakasznak, illetve a pécsi bekötésnek, azonban nem autópályaként, hanem csak autóútként. A Szekszárd-Dunaújváros szakaszt, valamint az M9-es út régiónkat érintő teljes szakaszát csak előkészíteni kell eddig az időpontig, és szintén nem autópályaként, hanem csupán autóútként. Autópályáról tehát szó nincs, aki mást mond, az hazudik.
De még ebben sem lehetünk teljesen biztosak, mert a gazdasági minisztérium egy olyan javaslatot készített a közelmúltban, mely a törvény módosításával a fenti határidőket úgy változtatná meg, hogy az előttünk álló húsz esztendőben, az országban egyedül a Dél-Dunántúlon nem épülne autópálya. Ami lenne az a meghatározhatatlan jövőben, valamikor autópályává fejleszthető autóút. Ha most nem lépünk fel Baranya, Somogy és Tolna megye érdekében, akkor sajnálatos módon így jön létre pár hónapon belül a hosszú távú útfejlesztésekre vonatkozó hazai kötelezettségvállalás az Európai Unió felé, amit már a szocialistákat követő kormány sem változtathat meg.
Ezért kezdeményezésünket kormánypárti aláírások nélkül is eljuttatjuk Kóka János miniszterhez, egyben felszólítjuk, hogy legalább az érvényben lévő törvényt tartsa be, és ne engedje a Dél-Dunántúl kárára azt megváltoztatni. A régiónk felzárkóztatása érdekében tett kezdeményezésünket durván elutasító szocialista képviselőket pedig arra kérem, hogy rendezvényeken történő bohóckodás és arrogáns közlemények írogatása helyett - miután elolvasták a törvényt, a műszaki leírásokat, és rájöttek az autópálya és az autóút közötti lényeges különbségekre -, próbálják meg végre Dél-Dunántúl érdekeit is képviselni.
***
KÖZLEMÉNY
Már biztos: Sokáig nem lesz autópálya a Dél-Dunántúlon!
Még hosszú évekig nem valósulhat meg a Dél-Dunántúli Régióban élő egymillió ember évtizedes álma, mert a szocialista képviselők elutasították azt az összefogást, amit a Fidesz kezdeményezett az M6-os és az M9-es autópálya mielőbbi megépítése érdekében. Joggal merül fel a kérdés az emberekben, hogy miért csapták be őket a szocialisták. Holott 2002-ben azt ígérték, hogy 2006-ig 800 km új autópálya épül az országban. Mára kiderült: mindebből a Dél-Dunántúlra egyetlen egy kilométer sem jut. Sajnálatos, hogy miközben a gazdasági miniszter nyilatkozataiban folyamatosan a politikai konszenzus megteremtésének óhajáról beszél, az Európai Uniós forrásokból megvalósítható fejlesztések esetében, aközben a kormánypárti képviselők politikai arroganciával elutasítják azt. Ráadásul nem mondanak igazat, és össze-vissza beszélnek.
A ma hatályos törvény (2003. évi CXXVIII. tv.) szerint ugyanis 2007-re valóban el kellene készülnie az M6 Szekszárd-Bóly szakasznak, illetve a pécsi bekötésnek, azonban nem autópályaként, hanem csak autóútként. A Szekszárd-Dunaújváros szakaszt, valamint az M9-es út régiónkat érintő teljes szakaszát csak előkészíteni kell eddig az időpontig, és szintén nem autópályaként, hanem csupán autóútként. Autópályáról tehát szó nincs, aki mást mond, az hazudik.
De még ebben sem lehetünk teljesen biztosak, mert a gazdasági minisztérium egy olyan javaslatot készített a közelmúltban, amely a törvény módosításával a fenti határidőket úgy változtatná meg, hogy az előttünk álló húsz esztendőben, az országban egyedül a Dél-Dunántúlon nem épülne autópálya. Ha most nem lépünk fel Baranya, Somogy és Tolna megye érdekében, akkor sajnálatos módon így jön létre pár hónapon belül a hosszú távú útfejlesztésekre vonatkozó hazai kötelezettségvállalás az Európai Unió felé, amit már a szocialistákat követő kormány sem változtathat meg.
Ezért kezdeményezésünket kormánypárti aláírások nélkül is eljuttatjuk Kóka János miniszterhez, egyben felszólítjuk, hogy legalább az érvényben lévő törvényt tartsa be, és ne engedje a Dél-Dunántúl kárára azt megváltoztatni. A régiónk felzárkóztatása érdekében tett kezdeményezésünket durván elutasító szocialista képviselőket pedig arra kérem, hogy rendezvényeken történő bohóckodás és arrogáns közlemények írogatása helyett - miután elolvasták a törvényt, a műszaki leírásokat, és rájöttek az autópálya és az autóút közötti lényeges különbségekre -, próbálják meg végre Dél-Dunántúl érdekeit is képviselni.
Szekszárd, 2005. június 1.
Koltai Tamás
országgyűlési képviselő
fideszfrakcio.hu