Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az orosz elnök fogadta a Nasi (Mieink) Kreml-barát ifjúsági mozgalom vezetőit

Vlagyimir Putyin hétfőn a Kremlben a Nasi négy szövetségi felügyelőjével, köztük a vezetővel, Vaszilij Jakemenkóval, valamint nagyvárosi (köztük moszkvai, szentpétervári, voronyezsi, brjanszki) felelőseivel beszélgetett - jelentette az Izvesztyija, megjegyezve, hogy a találkozót nem verték nagydobra, s a megjelentek átlagéletkora 19 év volt.


Dátum: 2005-06-01 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:54.665726, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnöki audienciát a Nasi a május 15-én Moszkvában tartott több mint 50 ezres felvonulása után kérte - írta a centrista lap, amely Jakemenkótól megtudta, hogy Putyin arról érdeklődött, hogyan tudtak ennyi fiatalt vonzani a hazafias demonstrációra. A Nasi vezetői a régiókban végzett szorgalmas munkával és új elit nevelését szolgáló célprogramokkal magyarázták mozgalmuk mozgósító erejét.

A Nasit kéthónapos előkészítés után április közepén indították be nyilvánosan Putyin-barát ifjúsági szervezetek, hogy felvegyék a harcot az elnököt gyűlölő "fasisztákkal és liberálisokkal", és meghatározó erővé formálják a 2008-as elnökválasztás tájára.

Az audienciával a Kreml kimutatta, hogy a Nasit részesíti előnyben az ifjúsági mozgalmak közül, de a diszkrét lebonyolítás jelzi: az elnöki adminisztráció még nem biztos benne, hogy az új szervezet képes betölteni a hatalombarát ifjúsági aktivitás serkentőjének misszióját - vélte az Izvesztyija.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek