Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky bejelentései helyett megkezdődne már a 4-es metró építése

Egy ütemben épülhet meg a 4-es metró 14 állomása a Kelenföldi pályaudvar és a Bosnyák tér között a kormány döntése értelmében - közölte a főpolgármester szerdán. A fővárosi Fidesz-MKDSZ kijelentette, örülnek a döntésnek, de jobbnak tartanák, ha a sokadik bejelentés helyett végre valóban megkezdődne a 4-es metró építése.


Dátum: 2005-06-01 15:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39010
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:56.939298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Wintermantel Zsolt, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakcióvezető-helyettese közölte, örömükre szolgál, hogy a "4-es számot viselő papír-metró" történetében egy újabb bejelentés történt, mint mondta, ez talán már a századik hasonló tájékoztató lehet.

Az ellenzéki politikus ugyanakkor a tájékoztatásból hiányolta, hogy nem esett szó az EIB (Európai Fejlesztési Bank) támogatásáról. Véleménye szerint még mindig a bizonytalan kérdések közé tartozik az Európai Unió bankjának finanszírozása.

Wintermantel Zsolt arra is felhívta a figyelmet: ha a vasúttörvény júniusra tervezett módosítása korábban megtörtént volna, akkor a metró másfél-két évvel hamarabb készülhetne el a 2010-re tervezett időpont helyett.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek