Három év alatt felével drágult a villamos energia
A Gyurcsány-kormány - a villamos-energiáról szóló törvény módosítása kapcsán - ismét elmulasztotta a lehetőségét annak, hogy a hazai fogyasztók és a nemzeti érdekek szempontjából fontos kérdéseket törvényben szabályozzon, pedig a Horn-kormány idején lezajlott "rohamprivatizáció" illetve tavalyi uniós csatlakozásunk ezt már különösen indokolttá tenné - írja közleményében Lázár Mózes.
Dátum: 2005-06-01 15:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:51:57.240122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem olyan szép és felhőtlen a helyzet, mint ahogy ezt Hatvani György helyettes államtitkár úr hangoztatja.
A törvény elfogadása óta eltelt időben rendkívül kiszolgáltatottak lettünk, főként az árak tekintetében. Az MSZP-SZDSZ három éves kormányzása alatt közel 50 százalékkal drágult a villamos energia.
Módosító javaslatainkat rendre elutasította a kormány és a kormánypártok; különösebb magyarázatot sem fűztek ehhez. Indítványainkkal több alapvető fontosságú dolgot szerettünk volna elérni:
- az éves átlagos inflációnál nagyobb mértékben ne növekedhessenek az árak,
- a Magyar Energia Hivatal szerteágazó szabályozását végre egységes szerkezetbe, önálló törvénybe foglaljuk,
- legyen Magyarországnak is saját energetikai koncepciója, amelyről a mindenkori kormány rendszeresen beszámol. Ez utóbbi javaslatunkat egyébként egy héttel ezelőtt a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium igyekezett a saját elképzeléseként feltüntetni. Nem világos azonban, hogy mikor akarják az Országgyűlés elé terjeszteni, ha egyáltalán van ilyen szándékuk.
A Magyar Villamos Rendszerirányító (MAVIR) sorsa, illetve az egyik még meglévő legnagyobb tulajdoni érték: a nagyfeszültségű átviteli hálózat jövője komoly aggodalomra ad okot. A magánosítás veszélye egyáltalán nem múlt el! A régóta elhúzódó bizonytalanság, a lebegtetés azonban mindig nagy károkat okoz az iparágon belül és általában ennek is a fogyasztók a kárvallottjai.
Alapvetően a kormányzati gondolkodásmóddal van baj, mert csak az Európai Uniónak való megfelelés a célja, de nem látjuk a hazai fogyasztók és a nemzeti érdekek határozott képviseletét, ami egyébként nem ellentétes az EU irányelveivel sem. Ne feledjük: a villamos-energia stratégiai ágazat, ezért minden ország rendszere rendkívül sajátos jegyeket hordoz, nincs két egyforma köztük. Amennyiben a Gyurcsány-kormány továbbra is csak sodródik az eseményekkel, nem lesz lehetőségünk a számunkra legalkalmasabb belső struktúra kialakítására.
Budapest, 2005. június 1.
Lázár Mózes
országgyűlési képviselő (Fidesz)
az energetikai munkacsoport vezetője