Szulák után road-show: 150 millióval támogatják az adófizetők
100 lépés - kérdések és válaszok címmel a programot népszerűsítő kampányba kezd a kormány. A gyurcsányi országjárás 150 millió forintjába kerül az aófizatőknek - jelentette be a kormányszóvivő.
Dátum: 2005-06-01 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:01.125849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője közpénzből történő kampányolásnak nevezte a bejelentést, amely 150 millió forintba kerül. A politikus értékelése szerint ebből a pénzből a kormány "a borravaló adóját", a ház körüli munka sarcolását akarja népszerűsíteni.
Halász János kitért arra, hogy a kormány éppen 150 millió forinttal adott a szükségesnél kevesebbet a hajdú-bihari viharkárokra, és ennek a pénznek a károsultaknál lenne jobb helye.
MTI - fideszfrakcio.hu