Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Semjén Zsolt a köztársaságielnök-választásról

A köztársaságielnök-választás első két fordulójában nem lesz eredmény, de reális esélye van annak, hogy a harmadik fordulóban a parlament stabil többséggel Sólyom Lászlót megválassza köztársasági elnöknek - jelentette ki Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szerdán Debrecenben sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-06-01 19:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39029
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:02.519997, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus emlékeztetett arra, hogy pártja már 1989-től a kerekasztal-tárgyalások idejétől azon az állásponton volt, kérdezzék meg a népet e kérdésben, mert elfogadhatatlan, hogy az ország első közjogi méltósága bizonyos pártpolitikai alkudozás tárgya legyen.

"A KDNP szerint a köztársasági elnök személyéről nem lehet pártpaktumok alapján dönteni" - tette hozzá.

Semjén Zsolt szerint a kormánypártoknak arra kellene választ adniuk, miért nem kérték együttesen, hogy Mádl Ferenc jelenlegi köztársasági elnök maradjon hivatalában, s az Országgyűlés közfelkiáltással választhatta volna újra a közmegelégedéssel tevékenykedő jelenlegi államfőt.

Az ellenzéki politikus tragikusnak nevezte, hogy ehelyett az MSZP világossá tette, "pártzsákmánynak tekinti a pozíciót".

Emlékeztetett Horn Gábor SZDSZ-es politikus szavaira, miszerint az SZDSZ egy "Sólyom László-szerű" elnököt tudna támogatni.

A leginkább Sólyom László-szerű ember maga Sólyom László, akit az SZDSZ így nyugodtan támogathat - fűzte hozzá a kereszténydemokrata pártelnök, aki a Fidesz országos listáján nyert képviselői mandátumot.

Semjén Zsolt ugyanakkor a demokrácia, a népakarat legsúlyosabb megsértésének nevezte, hogy az SZDSZ nem vesz részt a köztársaságielnök-választáson. Szavai szerint "a magyar társadalom ugyan nem túl jelentős hányada, de 5 százalék körüli része az SZDSZ-t tisztelte meg szavazatával, így a pártnak kötelessége, ha már ott van az Országgyűlésben, és az ország egyik legfontosabb kérdésében kell dönteni, akkor alkosson véleményt".

A KDNP elnöke reményét fejezte ki, hogy a Fidesz, a KDNP, az MDF és a független képviselők mellett a szocialista képviselőcsoportban is lesz olyan ember, aki egymás mellé teszi a két jelölt felkészültségét, azt, hogy miként tudja külföldön képviselni az országot, annak megfelelően szavaz, és a jövő héten lesz köztársasági elnöke az országnak, Sólyom László személyében.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek