Szabadon bocsát négyszáz palesztin foglyot Izrael
A szabadon bocsátásokról szóló izraeli közlemény tudatta, hogy az intézkedés a kormány néhány nappal korábbi döntésén alapszik és "a Palesztin Hatósággal folytatódó együttműködést tükrözi". A szabadságukat most visszanyerő foglyok között nincs olyan személy, akit halálos áldozatokat vagy sebesülteket követelő támadásokért ítéltek el.
Dátum: 2005-06-02 07:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:05.575486, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Izrael februárban már elengedett 500 palesztin foglyot, miután Ariel Saron kormányfő és Mahmúd Abbász palesztin elnök tűzszüneti megállapodást jelentett be. Akkor további 400 palesztin elengedését is megígérték, de Saron ezt később felfüggesztette, mondván hogy a palesztin vezetők nem tettek kellő lépéseket a fegyveres csoportok leszerelésére.
A palesztinok most kifogásolták, hogy Izrael nem engedett nekik beleszólást a szabadon engedendő őrizetesek körének kiválasztásába, s hogy továbbra is börtönben maradnak azok a foglyok, akiknek szabadulását a leginkább szeretnék elérni.
MTI - fideszfrakcio.hu