Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Domokos László a Fidesz békéscsabai választókerületi elnöke

Domokos Lászlót, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőjét nevezte ki Orbán Viktor a békéscsabai választókerület elnökévé. Ezt maga az érintett jelentette be csütörtökön Békéscsabán, sajtótájékoztatón.


Dátum: 2005-06-02 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=39055
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 21:52:10.398440, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választókerület új vezetőjének kinevezésére azért volt szükség, mert az előző elnök hosszú betegség után elhunyt.

Domokos László, aki egyben a szarvasi térség egyéni országgyűlési képviselője, a sajtó munkatársainak érdeklődésére elmondta: kinevezése nem jelenti azt, hogy ő indul Békéscsabán az országgyűlési választásokon.

Mint mondta, a választókerületi elnököt Orbán Viktor nevezi ki, ám ez elsősorban munkát jelent, és nem azt, hogy a választókerületi elnök automatikusan egyéni képviselőjelöltté válik.

"A képviselőjelölésről, mint ahogyan az előző ciklusban is, a párt testületei majd a választások előtt négy-öt hónappal döntenek" - hangsúlyozta.

Hozzátette: egyéni országgyűlési képviselőként alapvetően a szarvasi és a gyomaendrődi polgárok érdekeit kívánja képviselni, békéscsabai választókerület elnökként pedig a helyi szervezet munkáját kívánja erősíteni.

Domokos László a sajtótájékoztatón bemutatta a Fidesz új városi elnökét is.

Ferenczy Attila háziorvos korábban több cikluson keresztül önkormányzati képviselőként működött a párt színeiben Békéscsabán, ám a háziorvosokat érintő összeférhetetlenségi szabályok miatt, bár 2002-ben ismét mandátumot szerzett, le kellett mondania képviselői megbízatásáról.

Az új elnök konzultálni kíván Békéscsaba polgáraival annak érdekében, hogy a helyi Fidesz-csoport megfelelően fel tudjon készülni a jövő évi országgyűlési választásokra.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek