Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz felkészült a kormányzásra


Dátum: 2002-01-22 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:16:48.702627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elnökök mai ülését azért hívtam össze, hogy beszámolhassak Önöknek, Nektek arról a munkáról, amivel az Országos Választmány bízott meg 1996. november 30-án.

Ezt a feladatot úgy neveztük meg, hogy a Fidesz kormányzati munkára való felkészülése. Akik a mai napon felszólaltak, maguk a személyek, s a gondolatok, programok, melyeket ismertettek, mind részei, részesei, illetve eredményei voltak ennek a munkának.

Amikor a kormányzati program munkatervét elkészítettük, még nem tudhattuk, hogy 1997 végére teljesülnek-e azok az előfeltételek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy komoly esélyünk legyen arra, hogy 1998-ban valóságos kormányzati munkaként folytathassuk majd, amit elkezdtünk. Ma már tudjuk, hogy teljesültek. Először is: Az ellenzéki pártok közül miénk a legnagyobb koalíció. A polgárok kétharmada azt akarja, hogy kormányerővé váljunk. Ma a Fidesz - Magyar Polgári Párt a legnagyobb ellenzéki párt. A Fidesz az ellenzék zászlóshajója.

Másodszor: több mint másfél millió ember él olyan településen, amelynek életére a Fidesz és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség döntő befolyást gyakorol. Önkormányzataink megmutatták Székesfehérváron, Szolnokon, Karcagon és Kaposváron, hogy képesek felelősen és sikeresen szolgálni a polgárok érdekeit. Van tehát sikeres kormányzati, önkormányzati tapasztalatunk.

Harmadszor: Létrehoztuk a lehető legszélesebb ellenzéki összefogást azokkal a szervezetekkel, amelyek a polgári értékek talaján állnak. Megállapodást kötöttünk az MKDSZ-szel, az MDF-fel és közel állunk ehhez az MDNP-vel. Ezzel megteremtettük azt a nemzedékek közötti szövetséget, és amely a rendszerváltáskor a generációs alapon szerveződő pártok között korábban nem volt lehetséges. Megtiszteltetés a számunkra, hogy magunk között köszönthetjük Varga Lászlót, Barankovics és Horváth Jánost, a Kisgazdapárt egykori parlamenti képviselőit. Ezt a nemzedéki összefogást sikerült úgy megteremteni, hogy csak előnyeink összegződtek. Ők fiatalabbak, lendületesebbek és bizakodóbbak, mi pedig tapasztaltabbak, higgadtabbak és talán bölcsebbek is lettünk e nemzedéki híd megépítésével.

Negyedszer: rendeztük viszonyunkat a Független Kisgazdapárttal. Sikerült kialakítani a békés egymás mellett élés gyakorlatát, s ezzel el is értük mai lehetőségeink határát.

Ötödször: bebizonyosodott, hogy a polgárok változást akarnak, de nem akarnak felfordulást.

A különböző érdekképviseleti szervekkel, szakmai érdekcsoportokkal, az egyházakkal és a polgári szervezetekkel folytatott tárgyalásokon a higgadt, nyugodt, de erőteljes változás iránti igényeket ismerhettük meg.

Végül, hatodszor: - erről az itt elhangzott előadások is pontos képet adhattak - összegyűjtöttük azt a tudást, elvégeztük azt a munkát, amellyel a hátunk mögött nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk el a polgároknak: a polgári Magyarország politikai és kormányzati programja elkészült.

Lélekben, szívben és gondolatban is készen állunk arra, hogy ha kellő bizalmat kapunk a polgároktól, akkor nekünk szövetségben belevágjunk a polgári Magyarország felépítésébe, s jó esélyünk van arra, hogy ezt sikeresen véghez is vigyük.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A felkészülés állomásait mindenki ismeri, mégis röviden hadd emlékeztessek.

1996-ban nyilvános vitára bocsátottuk a polgári Magyarországért címet viselő vitairatunkat. Számos vita, konferencia és tanácskozás után 1997 áprilisában elkészítettük programtézisünket, 1997 júniusában kibocsátottuk az Ellenzéki Nyilatkozatot, s végül tegnap a nyilvánosság elé tártuk a programunk velejét adó üzenetünket is.

Mindezek hátterében elkészítettük az 1990-1994 és 1994-1997-es kormányzati időszakok értékelését. Kidolgoztuk a részletes szakmai programjainkat.

Terveink között nem szerepelt és nem is szerepel árnyékkormány felállítása. Ez az angolszász hagyomány eddig ugyanis nem vert gyökeret a magyar demokráciában. Az azonban igaz, hogy kormányzati munkára felkészülni csak megfelelő tudású, tekintélyű és tapasztalatú embernek tudomásával és megbízásával lehet.

Ennek megfelelően minden terület, ha úgy tetszik, miniszteriális terület önálló gazdát igényelt.

Az én feladatom elsősorban az volt, hogy megtaláljam ezeket a személyeket, megállapodjak velük az ő személyes szerepükről és szakterületükről, munkájukat nyomon kövessem, és összehangoljam.

Ezt az alkalmat szeretném felhasználni arra, hogy tájékoztassalak benneteket arról a munkamegosztásról, amit eddig kialakítottunk, illetve arról, aminek nyilvánosság elé tárására van felhatalmazásom.

Tehát:

Közbiztonsági és rendészeti kérdések - Áder János

Titkosszolgálatok - Kövér László

Igazságügy - Szájer József

Oktatásügy - Pokorni Zoltán

Gazdasági munkacsoportok - Matolcsy György

Egészségügy - Gógl Árpád

Területfejlesztés és önkormányzatok - Balsay István

Honvédelem - Gyuricza Béla

Európai Integrációs ügyek - Orbán Viktor

A szerteágazó kormányzati munka összefogására létrehoztuk a Kutatói Tanácsot, a magyar tudomány tekintélyes személyiségeiből álló tanácsadó testületet Martonyi János professzor úr vezetésével.

Munkájukat ezúton is köszönöm.

Kedves Barátaim!

Mire lehet még szükségünk a fentieken túl?

Mindenek előtt önbizalomra. A mi önbizalmunk elsősorban a polgárok támogatásából és szeretetéből táplálkozik.

Úgy érezzük, ezt a bizalmat, megbecsülést és szeretetet következetes munkáért, a polgári Magyarországért tett erőfeszítéseinkért és a jövő lehetőségeibe vetett törhetetlen hitünkért kapjuk a polgároktól. Hihetjük, hogy így van, hiszen nekünk nem szokásunk az ígérgetés.

Soha nem ígérhetünk teljesíthetetlen és könnyű álmokat, ingyenes ciprusi repülőjegyet.

Mi csak annyit mondunk, hogy készen állunk arra, hogy rendet, nyugalmat, a szellemi és az anyagi gyarapodás esélyét megteremtsük a polgárok számára.

Kedves Barátaim!

Nem kell társadalomtudósnak lennünk ahhoz, hogy lássuk, most egy rosszkedvű, demoralizált és bizalmatlan országban élünk, amelynek polgárai elbizonytalanodnak, amikor saját lehetőségeikről és hazájuk jövőjéről gondolkodnak.

Bizalmatlanok, mert nem mernek hosszú távra tervezni, hiszen ami ma biztosnak látszik, holnap indok nélkül megváltozhat.

Demoralizáltak, mert látják, hogy a törvények nem mindenkire vonatkoznak egyformán.

Rosszkedvűek, mert megélhetésük érdekében kénytelenek kiskapukat keresni.

Ráadásul megbántottak, mert el akarják hitetni velük, hogy mindez így jó és természetes. Sokan nem tudják, hogy szemüknek vagy a fülüknek higgyenek-e. Hiszen nem azt látják, amit hallanak, és nem azt hallják, amit látnak.

Nem tisztességes dolog becsapni a polgárokat...

Kedves Barátaim!

A kormányzati munkaterveken, felkészült embereken és az önbizalmon kívül világos szavakra is szükség van. A mai kormány olyan politikai tolvajnyelven beszél - s itt most nem a laza grammatikára gondolok elsősorban - amelyet egy kétdiplomás embernek is nehezére esik követni. Csak úgy röpködnek a makroökonómiai mutatók, dzsidipik, monetáris restrikciók.

Aki volt már beteg, tudja: azok az orvosok beszélnek hasonlóképpen, akik valamit el akarnak titkolni előlünk.

Tehát világos és érthető beszédre van szükség. A polgárok az ország helyzetét saját pénztárcájuk helyzetével hozzák összefüggésbe. Jó okuk van erre, hiszen ha nekik rosszul megy, nem mehet jól az országnak sem. Márpedig a jólét kevesek kiváltsága, a terheket a többség viseli.

Kedves Barátaim!

Végezetül, összegezve az eddigi előadásokat, hadd emeljek ki egy-egy olyan gondolatot, amelyet kormányzati elképzeléseink magjához tartozónak érzek.

Matolcsy beszélt arról, hogy nem nyugodthatunk bele, hogy a gyermekek vállalása sok fiatal házaspár számára egyben a szegénység vállalását is jelentse. Ezért gazdaság és szociálpolitikánk középpontjába a családokat helyezzük. A gyerekek számára esélyt adunk, hogy tehetségüknek és szorgalmuknak megfelelően tanulhassanak.

Egy polgári kormány csak az önhibájukon kívül hátrányt szenvedőknek adhat kivételt, a kötelező szabályok alól. A törvény megsértőivel szemben azonban - legyen az tolvaj, önkényes lakásfoglaló, vagy közéleti személyiség - azonos mércével mér. A rendőrségtől meg kell követelni, hogy minden erőfeszítésük a polgárok megvédésére irányuljon. A törvényt megszegőknek pedig tisztában kell lenniük azzal, hogy nem kerülhetik el a felelősségrevonást.

Nyílt titok, hogy a gazdaság és a politika összefonódott, és ez joggal teszi bizalmatlanná a polgárokat. A korrupció soha nem látott méreteket öltött. Nem értjük, hogy azokban az ügyekben, amelyek nyilvánosságra kerültek, miért késik oly sokat, és miért olyan arcpirítóan alacsony a büntetés. Egyre több polgár érzi úgy, hogy becsületes munkával egyre nehezebb tisztességesen boldogulni, miközben ügyeskedéssel, szabályszegéssel egyesek egyre jobban élnek.

Egy kétgyermekes család jövedelmének reálértéke harmadával kevesebb, mint '94-ben. A forint értéke 3 év alatt felére zsugorodott. A polgárok fogyasztása a húsz év ezelőttinek felel meg. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, a jelenleginél jóval nagyobb gazdasági növekedésre van szükség, jóval nagyobb és más szerkezetű növekedésre. A kormány gazdaságpolitikája olyan növekedést tesz lehetővé, amely területileg, szakmák szerint, társadalmi csoportok és nemzedékek szerint rendkívül korlátozott növekedést enged meg, az ország területének és társadalmának többsége ebből kimarad. Mi olyan politikával rendelkezünk, amelyben a növekedés szétsugárzik a gazdaságra és a társadalomra.

Befejezésképpen engedjék meg, hogy emlékeztessem Önöket, hogy a polgári Magyarország megteremtése nem lesz könnyű és rövid munka. Szívesen látunk mindenkit, aki ebben a munkában részt akar venni. Számítunk azokra, hívjuk azokat, akikkel 1988-89-ben együtt küzdöttünk a rendszerváltásért a köztereken, a munkahelyeken, az Ellenzéki Kerekasztalnál. De számítunk azokra is, akik eddig kivártak, és nem tudták eldönteni, hogy érdemes-e részt venni a közélet vitáiban és küzdelmeiben. Megtanulhattuk, hogy csak akkor építhetünk, ha szűkebb és tágabb környezetünkben megszűnik a rombolás, a vergődés, az esélyegyenlőtlenség. Megtanultuk, hogy nem maradhatunk közömbösek a társadalom gondjai iránt, mert az ami tőlünk távol, és fent a politikában történik, az előbb-utóbb ránk esik vissza.

Mindenkit felhívunk tehát arra: hogy politizáljon, hogy okosan politizáljon, hogy újból tisztességesen építkezhessünk.

Kapcsolódó elemek